2007. december 15., szombat 08:00

Legends of Bodybuilding II. - Serge Nubret

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Mikor a 70-es 80-as évek testépítése szóba kerül, a persze legyőzhetetlen Arnold Schwarzeneggeren kívül, olyan nevek kerülnek elő, mint Franco Columbo, Sergio Oliva vagy épp Frank Zane … és talán valahol mélyen, a sor végén dereng a Serge Nubret-é. Azé a hihetetlen felépítésű testépítőjé aki pedig még abban a korban is úgy néz ki, mint ahogy legtöbbünk talán sosem fog, mikor Arnoldnak már rég övönátbuggyanós volt a ferdehas„izomzata”…

a_002

55 évesen…



Serge Nubret 1970-75 között az IFBB Europa szekciójának alelnöke volt, az 1973-as Mr. Olympian 3., majd a 75-ben 2. lett…ez után 1976-ban megalapította a WABBA-t. Érdekes törés : ) Az ok talán két szó: „Joe Weider”…és még kettő „Arnold Schwarzenegger”…az 1975-ös Mr Olympiára készülve állítólag (és a képeket nézve nemcsak állítólag) olyan formában volt ami addig elképzelhetetlennek tűnt (220 font, 4 %-os testzsír).

a_004a_003

Dél-Afrika előtt 1975…



A „pletyka” szerint mikor előtte néhány héttel Joe Weider meglátta azt mondta nem állhat színpadra ilyen formában mert úgy néz ki mint a Wweider-i idézet szerint: „pure Bullshit” (mindenki fordítsa kedvére). Mondván erre nem kíváncsiak a nézők … de verseny előtti képeket nézve inkább csak rommá verte volna a nagy Weider idolt : ) … a következő néhány hétben így nem edzett és nem diétázozz…végül 200 fontos testsúllyal indult, és lett második Arnold mögött és Ferrigno előtt.

Ezt követően 1984-ig versenyzett a WABBA égisze alatt. A 2003. évi Graveline-i WABBA Világbajnokságon pedig 63 (!) évesen még brutális formában vendégpózolt … közben mintegy 25 mozifilmben játszott olyan színészek mellett, mint Guliano Gemma (Titánok), Romy Schneider és Yves Montand (Cézár és Rozalie), vagy épp Jane Paul Belmondo (A Profi).

Edzés: nagy volumen, napi 2,5-3 óra és versenyek előtt napi 2000 felüléssel fejelve.

A napi menü valahogy így nézett ki:

SERGE NUBRET

EDZÉSBEOSZTÁSA

A. NAP

B. NAP

C. NAP

Délelőtt: Combfeszítő, Mell

Délelőtt: Váll, Kar

Délelőtt: Hát, Combhajlító

Gyakorlat

Sor.

Ism.-Pih.

 

Sor.

Ism.-Pih.

 

Sor.

Ism.-Pih.

Guggolás

8

12 – 2 p

Nyakból nyomás

6

12 – 1 p

Húzódzkodás

6

12 – 1 p

Lábtológép

6

12 – 1,5 p

Előreemelés

6

12 – 1 p

Lehúzás tarkóhoz

8

12 – 0,5 p

Lábnyújtás

6

12 – 1 p

Állighúzás

6

12 – 1 p

Lehúzás mellhez

6

12 – 0,5 p

Fekvenyomás

8

12 – 1 p

Oldalemelés

6

12 – 1 p

Kétkezes evezés

6

12 – 0,5 p

Tárogatás

6

12 – 1 p

Superszett:

 

 

Lábhajlítás fekve

8

12 – 1 p

Ferde p. nyomás

6

12 – 1 p

Egykezes bicepsz

8

12 – N

Lábhajlítás állva

8

12 – 1 p

Ferde p .tárogatás

6

12 – 1 p

Letolás csigán

8

12 – N

Felülés

 

2000

Áthúzás

6

12 – 1 p

Szuperszett:

 

 

 

 

 

Felülés

 

2000

Kétkezes bicepsz

8

12 – N

 

 

 

 

 

 

Tolódzkodás

8

12 – N

 

 

 

 

 

 

Álló vádli

8

12 – 1 p

 

 

 

 

 

 

Ülő vádli

8

12 – 1 p

 

 

 

 

 

 

Felülés

 

2000

 

 

 



Étkezés? Hát…napi 3-4 kg lóhús (a vicc, hoyg ez nem vicc), mellé szénhidrátként némi bab és rizs…ennyi. Mindez napi 2-4 (!) étkezésre osztva. Ahogy Ő maga mondta

„when his body would tell me. I just eat my 800gr of protein a day, and for the rest I let my body to guide me.” (Ahogy a szervezetem súgta. Én csak megeszem a napi 800 gramm fehérjémet és hagyom, hogy minden másban a szervezetem irányítson : )

Hát valahogy így … merthogy így is lehet csinálni … és persze azért is mert az élet túl rövid ahhoz, hogy kicsi maradj!

a
Megjelent: 968 alkalommal