2013. augusztus 15., csütörtök 23:10

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsinek hat hete van első versenyéig, a Pro Nutrition Grand Prix-ig.
Ricsi sikerrel tartotta a súlyát a kánikula ellenére, és most, hat héttel a verseny előtt célegyenesbe fordul a felkészülése.
Ricsitől idén komoly formát várok, pár új dolgot szeretnénk kipróbálni a felkészülésében, amitől sokat várok.
Első teszt a Pro Nutrition Grand Prix-en lesz, teljesen más szisztémát próbálunk ki, mint tavaly.

Major Zsolti mellett ősszel Ricsitől várom a legkomolyabb eredményt, ha a fizikuma a terveink szerint alakul.
Nyilván első versenyén még nem lesz csúcsformában, inkább azt mondanám, néhány kérdésre választ keresünk, éles körülmények közt, a színpadon ahol minden eldől.

Ha sikerül az időzítés, és a módszer beválik, akkor tovább finomítjuk, ha nem akkor változtatunk.
Ez az előkészületi versenyek lényege.

Persze ezt nem azt jelenti, nem próbálunk jó formát hozni, sőt nyerni, csak azt jelenti, nem első sorban erre a versenyre időzítünk.
Ricsi jelenleg 91 kg, hétfőn elkezdi hosszú felkészülését az N.A.C. Universumra.

Ricsi ősszel minden jelentősebb versenyen indul, ez nagyjából 6 versenyt jelent, így nagyjából minden második hétvégén versenye lesz, egész november végéig.
Nem lesz egyszerű menet, sem egyszerű mezőny, nagyon sok remek képességű versenyző készül az őszi idényre, nehéz lenne előre jósolgatni, kinek hol lesz a helye.
Pillanatnyi forma fog dönteni, könnyen lehet, hogy a kísérletezésnek vereség lesz az ára.
Ricsit ez nem tántorítja el, tavaly is becsúszott néhány vereség az előkészületi versenyeken, de mikor igazán kellet, a fő versenyekre hozta a formát, és jó eredményeket ért el.
Remélem, minden téren sikerül a tavalyi idényt felül múlni, formában, és eredményességben egyaránt.
Vida Zoltán
Megjelent: 465 alkalommal