2014. július 13., vasárnap 15:37

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsi kihagyta a tavaszi idényt, ősszel már nyílt testépítésben fog versenyezni, a 179 cm alatti kategóriában.
Szerencsés helyzetben vagyok, hisz a Vida Fitneszben annyi tehetséges versenyző van, és olyan eredményeket érünk el, hogy azt sok ország megirigyelné.
Ricsitől sokat remélek az őszi idényben, a mutatott forma, és az eredményesség tekintetében egyaránt.

Ricsi jelenleg 94 kg, remek arányokkal, és remek formában.
Mindenki legalább 10 kg-al többnek gondolja, a kidolgozása, és az arányai miatt lényegesen nagyobbnak tűnik a valós súlyánál.

Ez inkább előny, mint hátrány, a színpadon nincs mérleg, csak a vizuális látvány dönt, nem számít, ki milyen súllyal mérlegelt.
Ricsi első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, itt Ricsi a 90 kg alatti kategóriában indul, és minimum dobogós helyezést szeretne elérni, hiszen tavaly harmadik volt, két csapattársa, Major Zsolti, és Plumbás Ádám mögött.

Idén Ádám 100 kg-ban indul, így a cél a második helyezés megszerzése, ami idény nyitónak nem lenne rossz.
Ricsi következő versenye a Bodysport Kupa lesz, ahol cél a kvalifikáció az N.A.C. Universumra.

A Superbody és a Fit Parádé is tervben van, illetve egy Svájci, és egy Olasz nemzetközi verseny is, de az ezeken való indulás a mutatott forma, és a díjazás függvénye.
Ricsi fizikálisan, és mentálisan is erős, tud szelektálni a versenyek közt fontossági sorrendben, a nagy versenyekre mindig tudja hozni a csúcsformát, és nem törik meg, ha egy előkészületi versenyen nem a megfelelő helyre pontozzák.

Egyszóval a kezdőből igazi rutinos, érett versenyzővé vált, aki szerintem bizonyítani fog az őszi idényben.
Ricsi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 255 alkalommal