2015. február 21., szombat 20:03

Fister András két hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Andris két hete kezdte az alapozást.
Nagyjából két hete figyel a táplálkozásra is, ami nagyon fontos, ha nem akar sokat szenvedni a diétával.
Andris méreteiben, és arányaiban is javult, a kidolgozás a felkészülés ezen szakaszában nem meghatározó fontosságú.

Andris jelenleg 104 kg, tehát 2 kilóval több, mint 2 hete.
Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a fizikuma javult, már nem tűnik annyira vizesnek.

Arányai nagyon szépen javulnak, a hátszélessége, a combfeszítője is sokat javult.
A karjai nagyjából arányosak a testéhez, a vállai, és a mellizmai azonban kicsit le vannak maradva az izomzatához képest.

András hatalmas izomtömeggel rendelkezik a 18 évéhez képest, és ezen még őszig próbálunk javítani.
Az NAC Universumon András pont a kisebb izomtömeg miatt lett 3. a junior kategóriában, arányaiban, kidolgozásában szerintem a legjobb volt.

Ezért most ezen próbálunk javítani, a lehető legtöbbet.
András még legalább 4-szer indulhat a junior mezőnyben, képességei alapján akár mind a négyszer nyerhet.

Persze még nagyon sokat kell javulnia, de Andrásnak óriási tartalékai vannak, még nagyon messze van a teljesítő képessége határától.
Tavaly András a legjobb magyar 21 év alatti versenyző volt, idén remélem a legjobb lesz a nemzetközi mezőnyben is.
Kevesebb versenyt, és rövidebb idényt tervez, mint tavaly, és főleg a korosztályos versenyekre koncentrál.
Amit helyesnek vélek, 18 évesen még nem elég érett a felnőtt mezőnyhöz.
Andris nagyon szeretne nyerni az NAC Universumon, ez lesz a fő versenye, az összes többi verseny csak egy állomás, a fő cél eléréséhez.
András felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 189 alkalommal