×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

2016. február 08., hétfő 21:04

Portik Zsolt három hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Zsolti szorgalmasan készül az őszi idényre, és ez szerencsére meglátszik a fizikumán, az eltelt 3 hét alatt sokat változott.
Zsolti jelenleg 93 kg, az időszaknak megfelelő formában.
Tavaly 83 kg volt a versenysúlya, szerintem erre a mostani idényben legalább 4-5 kilót ráteszünk, vagyis 87 kg körüli versenysúlyt remélek.



Zsolt sajnos nagyon nehezen érez rá a pózolásra, még mindig rengeteg javítani való van a pózolásán.
Nyilván sokkal jobb, mint tavaly, de még mindig sokkal jobbat mutat a teremben járkálva, mint a képeken.

Ennek valahogy fordítva kéne lenni, az lenne a szerencsés.
Zsolti vádlija, és a combizomzata nagyon erős, méreteiben kicsit túl erős a felső testéhez, viszont kidolgozásában kicsit el van maradva a felsőtestéhez.

Abban reménykedem, ha jól sikerül a formába hozás, akkor pont arányos lesz, ha felül sikerül megtartani az izomtömegét, úgy hogy közben a lába beszárad.
Ez majd kiderül, március közepéig még biztosan a tömegnövelésre koncentrálunk, utána kezdjük el a formába hozást.

Zsolt még csak 21 éves, a mostani lesz élete második idénye.
Első versenye ősszel a Bodysport Kupa lesz, tervben van a WBPF kvalifikáció, illetve ha minden sikerül, a WBPF EB is.
Addig még rengeteget lehet, és kell is javulni, hiszen ki kell érdemelni az indulás jogát, utána pedig illene legalább a döntőbe jutni, ha már sikerült a csapatba kerülni.
Ez a mostani idény nagyon lényeges lesz Zsolt számára, az eddigi tapasztalásait felhasználva, nagyot kell előre lépnie, ha ebben a más minőségű mezőnyben is szeretne helyt állni.
Nagyon következetesen kell készülni, mindent ennek kell alárendelni, sok mindenről le kell mondani, ami egy mai fiatalt érdekelhet.
Másként azonban nem fog menni, a sikert ingyen nem adják, a jó eredményekért bizony nagyon keményen meg kell dolgozni.
A pózolást is napi rendszerességgel kell gyakorolni, neki különösen, mert ez nem az erőssége.
Vagyis van tenni való, bővel.
Segíteni tudok, helyette dolgozni azonban nem.
Nagyon kell akarni, úgy sikerülhet.
Vida Zoltán

Megjelent: 2459 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. február 22., hétfő 21:08