hétfő, 01 november 2010 10:01

N.A.C. Open Svájc, 2010

Írta:
A tervek szerint három magyar indulóval számoltam, de Kormány Misi anyagi okok miatt az utolsó pillanatban lemondta az indulást.
A verseny olyan volt, mint vártam, színvonalas helyszín és díszletek, magas díjazás, közepes erősségű mezőny.
A két magyar testépítő kiemelkedett a mezőnyből, elsőségük nem volt kérdés.
Az igazi kérdés inkább az volt, kettejük közül ki lesz az abszolút bajnok.
Képek a versenyről
csütörtök, 28 október 2010 09:03

A boldenonról

Írta:
Alábbi cikkükben egy, eredetileg az állatgyógyászat számára kifejlesztett vegyületről, a boldenonról ejtünk pár szót.
A boldenon több néven is fut: főként Equipoise, Ganabol, Equigan és Ultragan néven lehet megtalálni, és leginkább lovak kezelésére használják.
A boldenon anabolikus/androgén ratioja 100/50, ami azt mutatja, hogy a tesztoszteronhoz hasonló az anabolikus tulajdonsága, ám az androgén hatása kb. a fele.
Ez a boldenon szerkezetéből adódik, ugyan is a boldenon esetében a 1. és 2. szénatom között egy kettős kötést találunk, ami a tesztoszteron esetében hiányzik.
szerda, 27 október 2010 10:11

Kormány Misi edzésvideó, alapozó kar edzés

Írta:
Misi felsőteste rengeteget fejlődött az utóbbi két évben.
Régen mindig azt mondták, csak lábból áll, azt hiszem az utóbbi időben erre alaposan rácáfolt.
Misi az általa bevált szisztémát követi a kar edzésben is, tehát rövid, intenzív edzés, nagyon szabályosan végrehajtott gyakorlatok, viszonylag magas ismétlési szám, szuper szett edzés.
Videó megtekintése
Amint írtam, örvendetesnek tartom, ha egy versenyző, teremtulajdonos versenyt szervez.
Pavelka Beáta már hatodik alkalommal rendezi meg a Pilis Kupát.
Remélem, évről évre nagyobb sikerrel. Szerény lehetőségeinkhez képest mi támogatjuk ebben, a versenyről tudósítunk, és versenyzőink is indulnak a Pilis Kupán.
Részletes versenykiírás és programm:
hétfő, 25 október 2010 21:42

Harmadik Bodysport Kupa, képekben

Írta:

Galériánkban több mint ötszáz kép található a versenyről.
A képek nyilván nem adják vissza azt a látványt, ami látható volt a versenyen élőben, de azt hiszem a lényeg látható.
Látható, hogy jól felkészült versenyzők indultak, sok versenyző indult, és mindent megtettünk azért, hogy a versenyzők jól érezzék magukat.
Képek a versenyről

vasárnap, 24 október 2010 22:34

Harmadik Bodysport Kupa, végeredmények

Írta:
A benyomások még nagyon frissek, ilyenkor legjobb, ha maradunk a száraz tényeknél.
Népes, színvonalas mezőny, remek versenyzők, jó közönség.
Igazi nagy csaták, mint régen, az ősidőkben, mikor egy kategória eredményén egy hónapig vitatkoztak, ki is volt a jobb.
Már nagyon rég volt ilyen verseny, valamikor talán a 90-es évek végén.
A végeredmények, kategóriánként:
Holnap Budapesten kerül megrendezésre a harmadik Bodysport Kupa.
A helyszín Békásmegyer, azaz a harmadik kerület, Csobánka tér 5.
Mindent megtettünk, hogy a versenyzők és a közönség jól érezze magát, remélem, így is lesz.
A helyszín kultúrált, de nem túl nagy, így mindenki időben jöjjön el, mert szerintem hamar megtelik a művelődési ház nagyterme.
Képek a helyszínről
péntek, 22 október 2010 22:57

Az oxymetholonról

Írta:
Az oxymetholon vagy kereskedelmi nevén Anadrol 50 az egyik legelterjedtebb szájon át szedhető szteroid a methandienon, és a stanazolol mellet.
Nagyon kedvelik vastagítás időszakban az atléták, pedig sok veszélyt rejt a használata.
Az oxymetholon egy szintetikus anabolikum, melyet a Syntex cég fejlesztett ki valamikor a 1960-as évek táján.
A klinikai gyakorlatban a csontritkulást és a vérszegényeket kezelték vele, sőt HIV betegek állapot romlásának lassítására is alkalmazták.
Az oxymetholon egy DHT-származék (dehidro-tesztoszteron), és hogy a máj bontó hatását kikerülje 17-alfa-alkalizált.
Már csak egy hét a versenyig, az induló versenyzők egyre jobb formában vannak.
Grász Ancsa Major Zsolti barátnője, így evidens, Zsolti irányította a felkészülését.
Ancsa rengeteget fogyott, még az oldalsó alapállásain van mit javítani, de szembetűnő a fejlődése a tavalyi évhez képest.
Még a hasizma alsó része kicsit fedett, de még van egy hete, hogy ezt köszörülje.
Kormány Misi a legnagyobb izomtömeggel rendelkező magyar testépítő.
Ez az edzővideó az alapozás alatt készült, még a versenyfelkészülés megkezdése előtt.
Misi testsúlya ekkor elérte a 151 kg-ot, az időszakhoz képest jó minőségben.
A videón látható, Misi nem végez sok gyakorlatot, de amit csinál, arra nagyon odafigyel, a gyakorlatok végrehajtása hibátlan.
Videó megtekintése