A rendezők az összes magyar nevezését visszaigazolták, tehát négy magyar lesz a harminc fős mezőnyben!
Major Zsolti indulása kétséges, de amennyiben rászánja magát, természetesen őt is várják.
A világbajnokság előtt főpróba lesz ez a verseny, nemzetközi bírók előtt, remélem mindenki jól szerepel, és a bírók a világbajnokságon is emlékezni fognak a magyar versenyzőkre.
A németekkel már hagyományosan jó a viszony, az ilyen nemzetközi pénzdíjas versenyek ezt még tovább javítják, hiszen egy jó magyar csapat jelentősen hozzá járul a rendezvény sikeréhez.
Remélem így lesz!
A személyi edzők rovatunkban most Kapusi Lacit mutatjuk be. Alkatilag nagyon ígéretes versenyző, kétszer volt második a Super Bodyn, az utóbbi időben sajnos nem versenyez, felkészülését sérülések hátráltatták.
Nagyon jól felkészült, diplomás szakedző. Debrecenben él és dolgozik, remek sportember, az a típus, aki soha nem adja fel.
Íme bemutatkozása, és a Vele készült interjú.
hétfő, 15 február 2010 21:43

A pajzsmirigy működéséről

Írta:
A pajzsmirigy a gége alatt, a pajzsporc mögött elhelyezkedő endokrin szerv.
Emberben tömege 15-25 gramm körül van. A szervet mikroszkopikus méretű üregek (tüszők) töltik ki, amelyek hormonokat tárolnak. Ezeket a kb. 0,3 mm átmérőjű üregeket igen gazdagon hálózzák be hajszálerek, ezért az egyik legjobb vérellátású szerveink közé sorolhatjuk. A pajzsmirigy 2 hormont termel a Tiroxint (T4) és a Trijód-tironint (T3).
vasárnap, 14 február 2010 22:29

Magyar nevezések a Frey Classic-ra

Írta:
A Frey Classic meghívásos verseny, elit versenyzőknek.
A szervező lehetőséget adott, tegyek javaslatot, az induló versenyzőket illetően.
Nyilván azok jöhetnek szóba, akik készülnek a tavaszi idényre.
Tehát ezt figyelembe véve, a következő sportolókat javasoltam.
Olvasgatva a bodysporton a személyi edzőkkel foglalkozó cikksorozatot,eszembe jutott egy régi történet, amely nem kimondottan vág ebbe a profilba, de megreszkírozom, hátha olvasható számotokra.
Arra gondoltam, hogy ennek az írásnak ezt a fenti, közhelynek számító címet is adhatnám, mert sokat agyaltam azon, hogy milyen frappáns címe legyen, de hát semmi okosabb nem jutott eszembe.
Mert ez a történet jóval több egy személyi edző - kezdő sportoló kapcsolatnál. Gyanítom, egy személyi edző ilyesmit nem vállalna fel, amit le fogok írni. Erre egyszerűen nincs ideje.
Én sem tettem ilyet sűrűn, de időnként, legalábbis ebben az esetben, nekem a lelkiismeretem azt diktálta, vállalnom kell.
Egyrészt, mert nem vagyok személyi edző. Ízlelgettem ezt a szót, személyi edző. Nekem kicsit sablonos, felszínes. Meg aztán kicsit ridegnek tartom. (Bocs, hogy ezt én így érzem.) Milyen lelki kapcsolat alakul ki a személyi edző, kezdő sportoló között?
szerda, 10 február 2010 12:46

Új információk a Frey Classic-ról

Írta:
Friss információk a Frey Classicról! A szervezőkkel való jó kapcsolat miatt lehetőségem van jó formában lévő, de még nemzetközi eredményekkel nem rendelkező versenyzők ajánlására.
Fénykép mindenképpen szükséges, ajánlásom és a képek alapján döntik el, indulhat a versenyző, vagy sem.
A részletes díjazás is ismert, íme a szervező hozzám küldött levele.
Torma Kriszti nagyon hirtelen robbant be a hazai élvonalba. Első felkészülésénél kisebb csodát láthattunk, közel harminc kilót fogyott, mire csúcsformába lendült, nyert Bodysport Kupát, Német Nagydíjat, I.F.B.B. magyar bajnokságot.
Sajnos betegség miatt kihagyta az őszi szezont, de tervei szerint idén tavasszal felkészül.
Személyi edzésről alkotott elképzeléseiről itt olvashattok.

Lakatos Múmia Mihály tízszeres magyar bajnok nyilatkozik a személyi edzésről, a maga őszinte stílusában, több mint harminc év tapasztalatával a háta mögött.
L.M.
Sokan vagyunk sokfélék. Sokunk helyett más kellene, sokunk helyett senki!
A sors iróniája, hogy a cipész sajnos nem marad mindig a kaptafánál, ahogy az ősi mondás tartja. Pedig így kellene lennie. Találkoztam olyan önjelölt fitness "evangélistákkal", sőt "prófétákkal" akik azt vallották magukról, hogy a megváltást magát hozták el a sportágba.
Persze valamennyien "Nagy Anonymousok" voltak, akiknek nemhogy neve, de fogalma sem volt a sportágról, mégis a műfaj magas iskolájáról tettek tanúbizonyságot.
Hamisat, mint amilyen maga a hamis próféta. Az ilyenek rombolják le sajnos gyakorta a tapasztalt "rókák", rátermett trénerek nimbuszát, és lenyúlják a szakértők megérdemelt megélhetését. Találkoztam olyan edző zsenivel is, aki azzal kérkedett, hogy bajnokot nevel egyik-másik "szerencsétlen áldozatából", de nem tudott megmutatni egy szabályos bicepsz gyakorlatot, kétkezes súlyzóval.

szombat, 06 február 2010 12:05

Személyi edzők a Bodysporton: Németh Róbert

Írta:
Folytatjuk a személyi edzőket bemutató cikkeinket. Most Németh Róbert junior bajnokot mutatjuk be, aki egy nagyon őszinte, lelkes sportember, az edző válaszol című rovatunk vezetője a bodysporton, fő életcélja az emberek egészséges életmódra való nevelése.
csütörtök, 04 február 2010 12:03

Személyi edzők a Bodysporton: Nagy Orsolya

Írta:
Orsi az utóbbi időben szinte mindent nyert, amit lehetett. Saját magáról, a személyi edzésről alkotott elképzeléseit közöljük olvasóinkkal.
N.O.
Nagy Orsolya vagyok fittnes ill. fittforma versenyző.Több mint 10 éve foglalkozom ezzel a sportággal,de kisgyermek korom óta rendszeresen edzem,és a sport lett a hobbim és a hivatásom is egyben.
BS.
Mióta edzel?
A testépítéssel 12 éve foglakozom.