péntek, 21 szeptember 2012 12:23

Nguyen Patrik három hét formába hozás után

Írta:
Patrik tavasszal sikeres idényt zárt, hiszen szinte az összes versenyen dobogós helyezést ért el, ahol indult.
Rögtön az első verseny idényén nemzetközi mezőnyben is dobogón végzett, a W.B.P.F. E.B.-én, Temesváron.
Ez meghozta Patrik kedvét a további versenyzésre, és némi tanakodás után úgy döntött, felkészül az őszi idényre is.
Patrik ha már készül, nem aprózza el, minden jelentősebb hazai versenyen elindul, tehát Bodysport, Fit Parádé, Superbody.
Nemzetközi szinten az N.A.C. Universum jöhet szóba, de ezt az elért eredményektől, és a mutatott formától teszi függővé.
csütörtök, 20 szeptember 2012 13:28

Jenei Pisti két héttel a Pro Nutrition Grand Prix előtt

Írta:
Jenei Pisti rutinos, nagy tapasztalattal rendelkező versenyző.
Pisti nemzetközi szinten az utóbbi négy évben vált igazán sikeres versenyzővé, volt harmadik helyezett az N.A.C. Világbajnokságon, tavaly az Universumon negyedik helyezést ért el.
Pisti jelenleg 110 kg, egész jó formában, ami a 172 cm-es magasságához képest nagyon jónak mondható.
A nemzetközi versenyeken azt tapasztaltam, hogy a három fő szempont-méret, arányosság, kidolgozás-legalább kettőben jónak kell lenni, egyben pedig nem rosszabbnak, mint közepes.
Józsinak még két hete van a Pro Nutrition Grand Prix-ig.
Az eltelt két hét alatt szemmel láthatóan száradt már, de még mindig nem eleget.
Legutóbbi fotóin 95 kg volt, most 93, javuló formában, de szerintem a versenyen nem lehet több 86 kg -nál, ha jó formát akar mutatni.
Ehhez el kell felejteni, mit mutat a mérleg, és csak arra koncentrálni, amit a tükör mutat.
Józsi képes rá, hogy két hét alatt versenyformába lendüljön, de ehhez komoly hajrát kell kivágnia, fegyelmezetten étkeznie, és ki kell hajtani magából az összes felesleges vizet.
Szerencsére Józsi nagyon arányos felépítésű, és a 172 cm-es magasságához az ő arányaival a 86 kg versenysúly jónak mondható, a tömege sem lenne kicsi.
kedd, 18 szeptember 2012 10:32

Információk a Fit Parádéról

Írta:
A Fit Parádét Buranits Ildikó álmodta meg, és rendezi meg már tíz éve, sikerrel.
A Fit Parádé nem csak egy verseny, hanem egy rendezvény, a legkülönfélébb programokkal, ami a fitnesz és erősportokkal összefügg.
Természetesen a program fontos része a verseny is, de a rendezvény nem kizárólag erről szól.
A rendezvény idén is két napos lesz, a verseny időpontja október 20-21.
Íme, a részletes program:
hétfő, 17 szeptember 2012 11:06

Simon Gabi három hét formába hozás után

Írta:
Simon Gabi alkatilag az egyik legtehetségesebb versenyzőm.
Egy év alatt nagyot fejlődött, mind méreteiben, mind arányaiban, sőt már most ki lehet jelenteni, definícióban is, hiszen már most, négy héttel első versenye előtt olyan száraz, mint tavaly a versenyen.
Gabi jelenlegi testsúlya 100 kg, ami jónak mondható a 177 cm-es magasságához képest.
A versenysúlyát 92 kg körül tippelem, nagyjából ennyi lesz a Superbodyn, és az N.A.C. Universumon, a Bodysport Kupán durván 2 kg-al több.
vasárnap, 16 szeptember 2012 20:32

Bebők Niki két hét formába hozás után

Írta:
Nikinek a tavaszi Bodysport Kupa volt az első versenye, itt nyolcadik helyezést ért el, amit nem igazán értettem, szerintem jóval előrébb kellett volna végezzen.
Ezen már nem érdemes rágódni, előre kell nézni, szerencsére nem törte meg ez az eredmény, és most újra versenyre készül, és nagyon szeretne bizonyítani.
Niki alig egy éve súlyzózik, előtte 11 évet karatézott, jelenleg is karate oktatóként dolgozik.
Niki 22 éves, 165 cm magas, jelenleg 68 kg, viszonylag jó formában.
A versenysúlyát 62-63 kg körül tervezem, nem mély definícióval, csak épp annyira, hogy beleférjen az N.A.C. Universumon a shape kategóriába.
szombat, 15 szeptember 2012 19:47

Deák Pisti csúcsformában

Írta:
Pisti teljes erővel készül az N.A.C. Universumra, ahol minimális elvárása a dobogóra kerülés, a junior kategóriában.
Első versenye a két hét múlva megrendezendő Pro Nutrition Grand Prix, ahol Pisti nem a saját korcsoportjában, a juniorok közt, hanem felnőtt testépítésben a 80 kg alatti kategóriában versenyez majd.
Pisti gyakorlatilag versenyformában van, jelenlegi súlya 83 kg, tehát szinte biztos, két hét múlva hozni fogja a súlyát.
Pisti rettentő fanatikus, a testépítésen kívül nem sok minden érdekli.
Két héttel ezelőtt én sem gondoltam volna, ilyen átalakulásra lesz képes.
Kohári Ricsivel három éve dolgozunk együtt.
Három évvel ezelőtt Ricsi mindössze 67 kg volt, nem volt izmos, de rögtön feltűnt, mennyire ígéretes a felépítése ehhez a sporthoz.
Első versenye 3 éve a saját háziversenyünk volt, amit megnyert, majd 2 éve 7. lett az N.A.C. Világbajnokságon, a junior kategóriában.
Tavaly a Bodysport Kupát sérülés miatt feladta, rá két hétre azonban megnyerte a Superbodyt, az atletic kategóriában.
Ez után az N.A.C. Universumon 6. lett, szintén atletic kategóriában, erős nemzetközi mezőnyben.
csütörtök, 13 szeptember 2012 11:22

Új információk a Pro Nutrition Grand Prix-ről!

Írta:
Ez eredeti kiírástól eltérően nem négy, hanem öt súlycsoport lesz a Pro Nutrition Grand Prix-en!
Tehát a végleges súlycsoportok: -70, -80, -90, -100, és + 100 kg.
A változtatásra azért volt szükség, mert 100 kg felett volt a legtöbb nevezés a versenyre, a nemzetközi kategóriákban..
Gencza László, a Pro Nutrition tulajdonosa újabb gesztust tesz a külföldi versenyzőknek!
A külföldi versenyzők szállását, és reggelijét a Pro Nutrition cég állja.
A Pro Nutrition Grand Prix nemzetközi versenye idén öt testépítő kategóriában, és fitnesz modell kategóriában lesz megrendezve.
Nevezni lehet a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., illetőleg a nutristar.hu weboldalon, a kategóriák megjelölésével.
Részletes információk a versenyről:
szerda, 12 szeptember 2012 12:02

Major Zsolt három hét formába hozás után

Írta:
Zsolti teljes erővel készül az N.A.C. Universumra.
Mint ismeretes, már kétszer nyert az Universumon, 2010-ben, és 2011-ben.
Idén szeretne mester hármast elérni, amire nagyon jók az esélyei.
Zsolti első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, majd fellép a Bodysport Kupán, és indul a Superbodyn.
Zsolti jelenlegi súlya 92 kg, szárazabb formában, mint 2 héttel ezelőtt.