Versenyek

2017. február 02., csütörtök 21:08

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Írta:

Idén új helyszínen rendezzük meg a Bodysport Kupát, a váltást a kényszer szülte, az előző helyszínen nem tudtunk az árban megegyezni.

Véleményem szerint az új helyszín több szempontból is jobb, könnyebben megközelíthető, hiszen bent van a városban, tágasabb, több öltözője van, és a hangtechnika is korszerűbb.

Az időpont egy nappal hátrébb került, az új időpont május 7. vasárnap.

A verseny idén két kategóriával bővül, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán lesz mens physic  kategória azoknak, akik még nem versenyeztek, vagy nem kerültek be az első 3-ba 3 éven belül.

Illetve lesz Pro Fitness Modell anyuka verseny, azoknak, akik már versenyeztek, illetve nyerni tudtak a Fitness Modell Anyuka versenyen, bármelyik kategóriában.

Ezen felül vannak új ötleteink, és vélhetőleg lesznek új szponzoraink is, de ez még nagyon képlékeny, így erről egyenlőre nem nyilatkozom.

A verseny menete a szokásos lesz, reggel regisztráció, délelőtt kezdünk a Tehetség Kutató Kupával, utána a Fitness Modell Anyuka kategóriák versenyei következnek, majd a nyílt nemzetközi szabadidős verseny következik, ami egyben NAC és WABBA VB kvalifikáció.

A kvalifikáció lehetőség, és nem kényszer, aki indul, nem kötelező versenyeznie a két említett szövetségnél.

A tavaszi idény nem szűkölködik versenyekben, ami örvendetes tény.

Azt jelzi, vannak olyanok, akik hajlandók tenni a sportolók érdekében, hajlandók időt, pénzt, energiát fordítani arra, hogy a sportolóknak több lehetőségük legyen, ne egyetlen versenyből álljon az egész idény, mint 20 évvel ez előtt.

A választás lehetősége is adott, a versenyző választhat, melyik versenyen vesz részt, és melyiken nem.

Az a szerencsés, ha ez szakmai szempontok, és nem rémhírek, és szimpátia alapján történik.

A magam részéről ezt a vonalat szeretném erősíteni, ezt tartom helyesnek.

Egy verseny szervezése komoly feladat, rengeteg dologra kell figyelni, mindent aprólékosan meg kell szervezni, és sajnos sokszor még ez is kevés a teljes sikerhez.

Aki önállóan próbál versenyt szervezni, nincs komoly önkormányzati háttere, az nem reménykedhet még abban sem, hogy legalább a pénzénél marad.

Ha a színvonal nem süllyed egy bizonyos nívó alá, akkor a verseny szervezés, mint anyagi haszon szerzési lehetőség teljesen kizárt.

Ami nem baj, így legalább csak azok vállalják, akik elkötelezettek e mellett a sport mellett.

Előző cikkemben jeleztem, a csapatunk nem végleges.

Jelenleg bővülésről tudok beszámolni, három újabb jelentkezőnk van.

Mivel eddig nem nyilatkoztak a tavaszi idénnyel kapcsolatban, így nem tettem fel Őket az előző cikkbe, de most megerősítették indulási szándékukat, ezért úgy korrekt, ha Ők is felkerülnek az indulók listájára.

Íme, az újonnan csatlakozott versenyzők:

Január 23.-ától a Vida Fitness versenyzőinek nagy része elkezdi a felkészülést az tavaszi idényre.

Idén szerencsére nem lesz túl hosszú az idény, versenyzőim nagy részének április végétől május végéig fog tartani, a Frey Classic-tól az NAC Világbajnokságig.

A csapatban lesznek rutinos versenyzők, és teljesen kezdők is, szerintem ez előny, a rutinos versenyzőim segítenek a kezdőknek, és jó példával járhatnak elő.

A jelenlegi csapat nyilván nem végleges, szerintem lesznek új jelentkezők, és lesznek sajnos olyanok is, akik nem jutnak el a színpadig.

Bár ne lenne ilyen, de sajnos ez a realitás.

Íme, a jelenleg készülő csapat:

Az NAC szövetség 2017-es versenyeinek időpontjait már közöltük, most az általunk ismert tavaszi versenyek időpontjait közöljük.

A magyar NAC, WABBA, WBPF szövetségek hazai együtt működésének köszönhetően a hazai versenyek időpontjai nem egyeznek, ami nagyon jó.

Sajnos ez nemzetközi szinten nem igaz, a WBPF EB, és az NAC VB időpontja ugyan az, ami nem szerencsés, de nem tudunk a ténnyel mit kezdeni.

Magyarországon a különböző szövetségek már megtanultak együtt élni, inkább erősítik, mint lenyomják egymást.

Nemzetközi szinten is hasznos lenne követni a példát, mindenkinek így lenne jó, de leginkább a versenyzőknek.

Idén az IBFF szövetség Európa Bajnoksága Budapesten lesz, ami a versenyzőknek remek alkalom a hazai közönség előtti bizonyításra.

Az általunk ismert tavaszi versenyek időpontjai:

2017. január 09., hétfő 20:36

Az NAC 2017-es verseny naptára

Írta:

Az NAC 2017-es, verseny naptára.

A Bodysport Kupa tervezett időpontja május 6.-a, a helyszín Budakalászi Sportcsarnok.

A hét folyamán vélhetőleg bizonyossá válik.

A világbajnokság Spanyolországban lesz, május utolsó szombatján.

A helyszín Castellon, ahol már rendeztek világbajnokságot, festői város a tengerparton.

Sok pénzdíjas verseny lesz, azonban még nem teljesen tiszta, hogy nyílt lesz, vagy csak az NAC versenyzőinek lehet indulni.

Amint tisztázódik, azonnal közlöm.

Íme, az NAC 2017-es versenyei:

Bodysport Kupa, részletes verseny kiírás és program.
Sajnos a versenyzők nem élnek az előnevezés lehetőségével, így nem tudjuk, hány versenyzőre számíthatunk, ezért a verseny továbbra is egy napos marad.
Íme, a részletes információk a versenyről.


Idén ismét fontos változtatások lesznek a Bodysport Kupa programjában.
A követelmények folyamatosan változnak, ezért mi is változtatunk.
A változtatások a következők:

Fontos információk az NAC szabályai szerint rendezendő Tenerifei Bajnokok Éjszakája versenyről!
Nyílt nemzetközi verseny, a díjazás 6000 Eu, csak elit versenyzőket várnak, akik már voltak döntősök nemzetközi szövetségek versenyein.
A regisztráció 21.-én lesz, pénteken a hivatalos hotelben.


Öt kategória lesz:
Miss Bikini ( 4 alapfordulat, vékony, nőies, sportos fizikum, kevés definíció )
Men's Physique ( súlyhatár az NAC szabályai szerint, testmagasság -100 a felső súlyhatár! )
Miss Shape ( 4 alapfordulat, nőiesen izmos fizikum, felületi definíció, estélyi ruhás forduló, az estélyi térd alá kell érjen! )
Men Bodybuilding -172 cm
Men Bodybuilding +172 cm
Díjazás kategóriák szerint:

A Biatorbágyi nemzetközi amatőr fekvenyomó verseny egy évek óta bejáratott, sikeres verseny.
A verseny szervezője Fehérvári László sokszoros fekvenyomó magyar bajnok.
Laci mindent megtesz a verseny sikeréért, sokszor szponzorok hiányában saját forrásból is megrendezte a versenyt.
A verseny teljesen nyílt, bárki indulhat.
Részletes információk:

2016. július 17., vasárnap 18:48

Bodysport Evolúció Kupa, ismertető

Írta:

Mi a testépítés lényege?

A fejlődés, az átalakulás.

Azonban ezt mindenkinél önmagához képest lehet értékelni, és az is nyilván való, nem lehet mindenkiből élversenyző, nem mindenki rendelkezik kiváló adottságokkal, és nem mindenki akarja a testépítésre feltenni az egész életét, és rákölteni a teljes fizetését.

A Bodysport Evolúció Kupa az ilyen hobby testépítők versenye lesz, akik önmagukhoz képest fejlődtek nagyot, de nem érik el a versenyzői szintet.

Olyan sportolók indulhatnak, akik még soha nem versenyeztek, vagy nem voltak az első 6-ban a Bodysport Tehetség Kutató Kupán.

A versenyt egyenlőre egy férfi, és egy női abszolút kategóriában tervezzük, de amennyiben az indulók létszáma indokolja, életkor szerint szétválasztjuk a kategóriát.