Deák Pistinek elmondható, sikerült a visszatérés.
Életében először képes volt diétázni, és ez meg is látszott a fizikumán, élete legjobb formáját hozta az ősszel.
Pistinek a Superbodyval véget ért az őszi idény, most rövid pihenés következik, aztán január közepétől elkezdjük a felkészülést az N.A.C. Világbajnokságra.
Csaba több mint 10 év kihagyás után sikerrel tért vissza a magyar élmezőnybe.
A neheze azonban még most következik, a nemzetközi mezőnyben való megmérettetés.
Csaba nem tréfál, egyből az egyik legerősebb szövetségnél, az N.A.C-nál méretteti meg magát.
Pisti idén 15 év kihagyás után tért vissza.
Saját súlycsoportjában 2. lett a Pro Nutrition Grand Prix-en, és biztató formában versenyzett.
Most az N.A.C. Universumra készül, ahol a kategória választás komoly gondot jelentett a számára.
2014. november 20., csütörtök 22:52

Felkészülés az N.A.C. Universumra: Palecian Judit

Palecián Judit az utolsó simításokat végzi a NAC Univerzum előtt.
Judit a tavaszi NAC vb-n Castellonban besöpörte a Figure +40 év kategória aranyát, és az abszolút vb cím is a markában landolt.
Valami hasonlót szeretne alakítani Hamburgban is az Univerzumon a hónap végén, de tudatában van annak a ténynek, hogy ez még a vb-nél is keményebb dió, ám mi is tudjuk a Tropical támogatását töretlenül élvező „Miss Boxing”-ról, hogy őt is kemény fából faragták, és garantált, hogy a cél érdekében a pokol kapuján is dönget, ha a sikerhez ez szükséges.
András élete leghosszabb idénye hajrájában van.
Már szeptember közepén versenyzett, az utolsó versenye pedig november 29.-én lesz, Hamburgban.
András meglepően jól viselte a felkészülést, 17 évesen kevesebbet nyafogott, mint sok felnőtt testépítő.
Már csak bő két hét van hátra az N.A.C. Universumig.
A versenyzőimnek nagyon hosszúra nyúlt ez a verseny idény, szeptember közepe óta folyamatosan versenyeztek, 2-3 hetes kihagyásokkal.
Akik még versenyben vannak, azok egyértelműen az Universumra készültek, és a csúcsformát is ide próbáltuk időzíteni.
Ricsi is ide próbál csúcsformát hozni, ez a legfontosabb versenye.
Csaba tehetséges versenyzőnek indult, junior kategóriában szép eredményei voltak, még az I.F.B.B. szövetségnél.
Aztán több mint 10 évet kihagyott, nem versenyzett, de edzésben maradt.
Idén ősszel úgy döntött, visszatér a testépítés világába, és megpróbál felkészülni az N.A.C. Universumra.
A visszatérés jól sikerült, Csaba második lett a Tehetség Kutató Bodysport Kupán, és szintén második lett a Superbodyn, az újoncok között.
Berni 5 nappal a Due Torri előtt már közelíti a csúcsformáját, szerintem az olasz versenyre top formában lesz.
A gyakorlatán is változtatott, véleményem szerint az is látványosabb lett.
A Due Torri nagyon erős verseny, ide csak remek formát szabad hozni, különben nincs esély még a döntőbe jutásra sem.
Lassan hajrájához közeleg az őszi versenyidény.
Ahogy közeledik az idény vége, úgy fogyatkoznak meg a versenyzők az idény végére.
Saját versenyzőim közül is csak azok maradtak, akik az N.A.C. Universumra készülnek, a többiek már pihennek, és élvezik az élet apró örömeit, például az evést.
Andrásnak nagyon hosszúra sikerült az idény, szeptember vége óta folyamatosan versenyez, és versenyről versenyre javul.
Ricsi egészen október közepéig úgy volt, kategóriát vált.
Azonban szerencsére változott az atletic kategória súlykorlátja, a 180 cm feletti versenyzőknél a súlykorlát testmagasság, -100, +4 kg.
Így Ricsinek elegendő 85 kg-ot hoznia, erre pedig képes, pláne annak tudatában, ha sikerül, akkor nyerhet.
Ricsi élete legjobb formájában van, jelenleg 93 kg, már most nagyon jó formában.