2013. április 26., péntek 23:21

Kökény Béla a Vida Fitneszben

Ma edzőtermünk vendége volt Kökény Béla, aki egy melledzésre látogatott hozzánk, melyről Andrasek Krisztián révén videó is készült.
Béla még nekem is sokkoló látvány volt, a maga 120 kg-os testsúlyával, melyhez 172 cm magasság társul, a karja jelenleg 57 cm begyúrva, ami egy egészen elképesztő látvány.
Béla alig 2 éve tűnt fel a testépítő versenyeken, rögtön az első versenyén olyan versenyzőket előzött meg mint Füzesi Tibi, és Major Zsolt.
Egy ilyen kezdés után egyértelmű volt, hogy nemzetközi szinten is eredményes lesz, rögtön az első évben W.A.B.B.A. Világbajnoki címet nyert.
2013. április 08., hétfő 16:35

Kohári Richárd nyolc hét alapozás után

Ricsivel közösen úgy döntöttünk, nem versenyez tavasszal, csak az őszi idényre készül.
Ricsi nyolc hete kezdte el az alapozást, az alapozás kezdetén 87 kg volt a súlya, most 93 kg, megkockáztatom jobb formában, mint 87 kg-osan az alapozás kezdetén.
Ricsi szerencsére vastagítás alatt sem hajlamos az elhízásra, kicsit nehezen nő a súlya, de amit gyarapszik, az javarészt minőség.
2013. április 01., hétfő 13:43

Jenei Pisti hat héttel a Bodysport Kupa előtt

Pisti magasságához mérten az egyik legnagyobb izomtömeggel rendelkező magyar testépítő.
Pisti 172 cm, és jelenleg 114 kg.
Mivel Pistinek nincsenek olyan klasszikus arányai, mint mondjuk Molnár Petinek, így Pisti ezt a hiányosságát csak hatalmas méreteivel, illetőleg nagyon mély definícióval tudja ellensúlyozni.
A képeket nézve, a méretek rendben vannak, azonban definícióban Pistinek még sokat kell javulnia, hiszen első versenye, a Frey Classic pontosan három hét múlva lesz.
A verseny súlyát 100-102 kg környékén tippelem, ami azt jelenti, Pistinek legalább 12-14 kg kell fogynia, 3 hét alatt.
2013. március 29., péntek 10:10

Felkészülés a tavaszi idényre: Illés Norbert

Illés Norbi érett, rutinos versenyző, sok versenyen bizonyított már, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
Norbi úgy döntött, idén a teljes szezont végig versenyzi, tehát a tavaszi, és az őszi idényben egyaránt színpadra áll.
Felkészülése során a Scitec cég termékeit használja, a diétáját, és az edzéstervét saját maga állítja össze.
Íme az Ilés Norbival készült interjú, a verseny idény kezdetén:
2013. március 20., szerda 21:45

Felkészülés a tavaszi idényre: Simon Attila

Attila rengeteget fejlődött az utóbbi fél évben.
Arány hibái is sokat javultak, itt főleg a váll, és hát szélességére gondolok.
Sajnos a pózolás még mindig problémás, Attila nagyon nehezen érez rá a helyes mozgásra, még mindig szüksége van a tükör nyújtotta kontrollra.
Róla is elmondható, edzés közben nagyobbat mutat, mint pózolás közben.
Balázs hat hete kezdte a vastagítást, a testsúlya most 122 kg, két héttel ez előtt 120 kg volt, vagyis 2 kilóval lett nehezebb az utolsó fotózás óta.
Balázs nagyon magas, 188 cm, így még ez a hatalmas testsúly sem tűnik soknak, bőven férne még rá izomtömeg.
A pózolása folyamatosan javul, egyre kevésbé görcsös, ami nála komoly eredménynek mondható.
A kidolgozása talán picit jobb, mint két héttel ez előtt, de nyilván most nem erre koncentrál.
2013. március 16., szombat 19:34

Major Zsolt öt hét alapozás után

Major Zsolti öt héttel ez előtt kezdte el az alapozást, a testsúlya akkor 89 kg volt, jó formában.
Most Zsolti 92 kg, még jobb formában, mint az alapozás kezdetén.
Zsolti tavaly minden versenyt megnyert, ahol elindult, kivéve az N.A.C. Universumot, itt egyetlen ponttal veszített román riválisával szemben.
Zsolti sokkal tömöttebbnek látszik, mint 5 héttel ez előtt, pedig a testsúlya alig 3 kg-ot nőtt.
Kicsit pontatlan a cím, hiszen a két versenyző közül csak Deák Pisti készül a tavaszi idényre, Ricsi csak ősszel indul, jelenleg 5 hete tart nála az alapozás.
Két nagyon fiatal versenyző, Pisti 21, Ricsi 24 éves.
Mindketten nagyon tehetségesek, de teljesen mások az erényeik.
Pisti erős csontozatú, robosztus felépítésű testépítő, vastagítás alatt hajlamos a vizesedésre, viszont könnyen tudja növelni a testsúlyát, gyorsan izmosodik.
Ricsi nagyon esztétikus, vastagítás alatt sem vizesedik le, viszont meg kell szenvednie minden egyes kiló testsúly gyarapodásért.
Gyuri ezen a héten befejezi az alapozást, jövő héttől elkezdődik a formába hozás időszaka.
Gyuri jelenleg 94 kg, ami 3 kg-os csökkenést jelent a pár héttel ezelőtti formájához képest, azonban a tükörből nézve a mostani fizikuma sokkal jobbat mutat.
Érettebbé vált az izomzata, lement róla 3 liter felesleges víz, és bár a súlya csökkent, ennek ellenére nagyobbnak tűnik, mint 4 héttel ezelőtt.
Gyurin látszik, sokat gyakorolja a pózolást, egyre szebben, és rutinosabban pózol.
Gyuri még csak 22 éves, és első versenyidényére készül.
Szilvi tavaly vágott bele a versenyzésbe, és elő nekifutásra második lett a Bodysport Kupán, a tehetségkutató kategóriában, a modellek között.
Idén már ebben a kategóriában nem versenyezhet, csak a nyílt szabadidős versenyen, ami N.A.C. és W.A.B.B.A. kvalifikáció is egyben.
Szilvi sajnos két teljes hónapot kihagyott, igazán nem értem miért, jobban örültem volna, ha közösen csinálhattunk volna egy alapozást.
Ez már füstbe ment terv, sajnos már az idő túl rövid, tehát a formába hozásra koncentrálunk.