szerda, 14 január 2009 21:49

I.F.B.B. versenynaptár tervezet, 2009

Írta:
Lassan alakulóban a 2009-es versenynaptár.
Az I.F.B.B. szövetség már közölte versenynaptár tervezetét.
A többi szövetség versenyeiről, és a szabadidő versenyekről folyamatosan tudósítunk.
Tehát az I.F.B.B. versenynaptár tervezete:

Az ötlet a tavalyi fellépésünk alkalmával vetődött fel.
Meghívtak minket, lépjünk fel az országos fekve nyomó bajnokságon.
Úgy érzem, közönségsikerünk volt, emeltük a rendezvény színvonalát.
Az ötlet, hogy fellépjünk tetszett, hiszen az ősidőkben együtt rendezték a fekve nyomó, és testépítő magyarbajnokságot.
csütörtök, 08 január 2009 22:29

Interjú Obertol ˝Obi˝ Dáviddal

Írta:

"A gyakorlatok helyes kivitelezésére fektetem a hangsúlyt..."

Obertol Dávid, művésznevén "Oby", az ifjú nemzedék egyik lelkes hírnőke, szigorú, művelt szülők jólnevelt gyermeke, a konditerem kínzó
eszközei között is ennek megfelelően néma szenvedéssel, céltudatosan, elszántan, és alázatosan végzi a nem éppenséggel irigylésre méltó gyötrelmes feladatát.
 A vele készített interjúból tervein,vágyain túl személyiségét is közelebbről megismerhetjük.

szerda, 07 január 2009 13:22

Szükséges támogatni a versenysportot?

Írta:
Pár napja az MTV-én egy jeles riporter, és egy jeles sportorvos a magyar olimpiai kudarc okait elemezte.
Kicsit furcsa ez nekem, hogy az gyakorol kritikát a szerepléssel kapcsolatban, aki maga is felelős érte. Egy olyan személy segítségével, aki talán nem is sportolt versenyszerűen.
Sajnos már olyan vélemények is vannak, hogy a komplett élsportot ilyen nehéz helyzetben nem az adófizetők pénzén kell finanszírozni. Mert öncélú, és felesleges.
Jó frázis, csak nem igaz. Hogy valaki élsportoló legyen, addig az út nagyon hosszú.
Főleg fiatal korban az egyesületi sportnak óriási nevelő hatása is lenne.
Megszokják a rendszerességet, az önfegyelmet, célokat határoznak meg, és dolgoznak érte.
Minden megvalósult cél egy siker élmény. Siker élmények nélkül nem érdemes élni.
És persze a fiatalok hozzászoknak, hogy a sikerekért meg kell dolgozni.
hétfő, 05 január 2009 11:25

A doppingolásról....

Írta:
Örök téma a dopping használata a versenysportban.
Angel Heredia, mexicoi kémikus lebukása után elmondta a véleményét erről a kérdésről.
Őt is akkor érte el a nagy igaz mondás, miután lebukott, véleményem szerint lebukása előtt saját állításait a végsőkig tagadta volna.
És akkor lássuk hogy látja mexicoi barátunk ezt a kérdést, miután a cellában megvilágosodott.
Az utóbbi évek esetei után senkinek nem lehetnek túlzott illúziói az élsport tisztaságával kapcsolatban, de még így megdöbbentőek voltak Angel Herediának, a sportvilág egyik legfelkapottabb doppingdílerének állításai.
A 2008-as év véleményem szerint nagyon sikeres volt a Vida Fitness számára, és a magyar testépítő, és fitness sport számára is.
A teljesség igénye nélkül megpróbálom összefoglalni mit értünk el a hazai versenyeken, illetve a magyar válogatott milyen eredményekre volt képes a nemzetközi versenyeken.
Ha valamit, vagy valakit kifelejtenék, nem szándékos gaz tett, egyszerűen nagyon sűrű volt az idény, elképzelhető, nem emlékszem mindenre.
A tavaszi idény legnagyobb hazai versenye a Szeghalmi Szuper Kupa volt.
Kolozsvár olyan város....ahol versenyezni nem káros.
Épp ellenkezőleg, érdemes még akkor is ha Dec.21-én, bőven az őszi versenyidény után, majdhogynem karácsony előestéjén szervezték meg, a már húsz éves múlttal rendelkező, hagyományos férfi testépítő, és idén először, női fitness shape "Napoca Kupát".
Az erdélyi versenyekre oly jellemző szívélyes fogadtatás, hangulat a javából, verseny utáni bankett, lelkes szurkoló tábor, ezek a jelenségek Kolozsváron sem hiányoztak.
csütörtök, 01 január 2009 19:57

Szállítási feltételek

Írta:

Termékeink szállítását a SPRINTER Futárszolgálat KFT. biztosítja.

A szállítási költség a rendelés összértékének függvényében, az alábbi táblázatnak megfelelően alakul:


Rendelés összege Szállítási költség
30000 Ft alatt 1500 Ft
30000 Ft felett Ingyenes
vasárnap, 28 december 2008 20:36

Hogyan tovább?

Írta:
Pár héttel mostani írásom előtt megpróbáltam megfogalmazni, hogyan jutott mostani állapotába nagy múltú szövetségünk, melyért oly sokan oly sokat dolgoztunk.
Hogyan jutottunk idáig?
Most megpróbálom megfogalmazni, mi lehet kiút, a mostani állapotból.
Első lépcsőben visszaállítanám a szakágak gazdasági, és szakmai önállóságát.
A gazdasági önállóság nyilván nem teljes elkülönítést jelent, hiszen a szövetség fenntartásához szükséges kiadások eleve közösek.
Az állami támogatás a versenyzők létszáma, eredményessége alapján, a közös költségek levonása után, a szakágakhoz kerülnének, akik ezt saját belátásuk szerint hasznosítanák, szakmai tervezett szerint, az elnökség jóváhagyásával.
Így kivédhető lenne, hogy pár ember turista útjait finanszírozzuk a szövetség pénzén.