Verseny

2015. június 04., csütörtök 22:53

NAC VB, VARSÓ, hivatalos végeredmények

Írta:
Ígéretemnek megfelelően közlöm az NAC Világbajnokság hivatalos végeredményét.
Nagy verseny volt, közel 300 jól felkészült versenyzővel.
Minden kategóriát végig pontoztam, így erősen állítom, nagyon erős volt a mezőny.
Íme, a végeredmények:
Ígéretemnek megfelelően közlöm a magyar vonatkozású eredményeket, a Varsói NAC Világbajnokságról.
A magyar csapat szerintem összességében jól szerepelt, a döntős versenyzők eredményei már ismertek.
Sajnos, még nincs fent a nemzetközi szövetség oldalán a végeredmény, de megkaptam a bírói jegyzőkönyvet, így a magyar vonatkozású hiányzó eredményeket közlöm.
Sokan érdeklődnek különböző részletekről az NAC Világbajnoksággal kapcsolatban.
Éppen ezért, megpróbálom a kért információkat megválaszolni, és minél több oldalon megosztani.
Lényegesen célszerűbb, mint egyenként válaszolgatni ugyan azokra a kérdésekre.
A csapat a repülőtéren találkozik, 15.30 kor, vagyis 2 órával a gép indulása előtt.
2015. május 10., vasárnap 21:47

Az NAC Világbajnokságon induló magyar csapat

Írta:
Hétfőn este leadom a magyar csapat nevezését, és szobafoglalását az NAC Világbajnokságra.
Erős és népes csapat utazik a világbajnokságra, győzelmeket, és dobogós helyezéseket remélek.
Íme, az NAC VB-re utazó magyar csapat:
Május 23.-án lesz a WBPF szövetség kvalifikációs versenye Székesfehérváron.
A WBPF fiatal, dinamikusan fejlődő szövetség, az Európa Bajnoksága Hollandiában lesz, aki indulni szeretne, annak részt kell vennie a kvalifikációs versenyen.
A WBPF szövetség minden versenyző számára nyitott, az éves versenyengedély 2000 Ft.
Fontosabb információkat lásd lent, a plakáton.
2015. május 07., csütörtök 22:47

Fontos információk a WABBA VB-ról!

Írta:
Az NAC és a WABBA szövetség együtt működése Magyarországon példásnak mondható.
Remek a viszony Pintér Ferivel, és Huszár Ernővel.
A WABBA VB Szicíliában lesz, aki teheti, ne hagyja ki, jó versenynek ígérkezik.
Íme, WABBA VB-re való utazás és a jelentkezés részletei.
Azok a versenyzők, akik indulni szeretnének az NAC Világbajnokságon, kérem a héten adják le a nevezésüket.
Mindenki gondolja át, biztosan szeretne e indulni, és tudja e vállalni a költségeket, mert nagyon kellemetlen naponta lemondani az előzőleg befoglalt szobákat.
Az utazást én repülővel tartom célszerűnek, a csapat jelentős része már be is foglalt az alább közölt járatra.
Aki repülővel jön, lehetőleg erre a gépre foglaljon, ez könnyebbség lenne a regisztráció, illetve a transzfer szempontjából.
2015. május 04., hétfő 12:19

Bodysport Kupa, képekben

Írta:
A Bodysport Kupa idén is színvonalasabbra sikerült, mint tavaly.
Ez igaz a versenyzők minőségére, létszámára, és a verseny nézettségére is.
Ilyenkor érzi úgy az ember, nem dolgozott hiába, nem volt felesleges a rengeteg munka, hisz egyre több versenyző tisztel meg minket, és a rendezvény színvonala is egyre nő.
Képek a versenyről:
2015. május 02., szombat 23:14

Bodysport Kupa, végeredmények

Írta:
Közöljük a Bodysport Kupa végeredményét.
Népes, és jól felkészült volt a mezőny, úgy érzem, mind minőségben, mind mennyiségben sikerült ismét tovább lépnünk.
Részletes beszámoló, képek hamarosan.
Végeredmények:
2015. április 23., csütörtök 22:42

Sztárvendégek, és sztár fellépők a Bodysport Kupán

Írta:
A verseny kiírás értelmében a kvalifikációs verseny alól mentesülnek azok a sportolók, akik rendelkeznek világbajnoki, vagy Európa bajnoki címmel, vagy Universum győzelemmel.
Ha azonban nem voltak abszolút bajnokok, akkor fel kell lépniük a Bodysport Kupán, lehetőleg délelőtt, a Tehetség Kutató Kupán.
Azért inkább a Tehetség Kutatón, mert ezzel is motiválni szeretnénk a fiatal versenyzőket, hogy közelről láthassák a magyar testépítő és fitness sport legjobbjait.