Testépítés és meditáció

Joe mester, a szamurai edzésmódszerei
„A meditáció eleinte erőlködés,
aztán szokássá válik, végül
örömteli szükséglet.”
„Olyan, mint a hazatérés.”

Előzetesen csak pár mondatban mindarról, ami arra késztetett, hogy testépítő versenyeken induljak. A legelső szárnypróbálgatás az 1994-es II. Mátra Kupa volt. 2004 májusában beléptem a masters korcsoportba, így lehetőségem nyílt nemcsak a nálam 10-15 ével fiatalabbakkal versenyezni, bár számomra mégiscsak ők jelentik az igazi kihívást. Azt hiszem, nem kell elmondanom, mennyivel nehezebb velük tartani a tempót és hozni azt a szintet, melyet ők diktálnak. Szerencsére Lantos Johnny barátom néhány éve teljesen önzetlenül elvállalta a versenyekre való felkészítésemet. Ennek köszönhetően lettem 2004 Masters magyar bajnoka, három egymást követő évben is megnyertem a Megyebajnokságot a Mátra Kupán, ill. 2005-ben jogosultságot szereztem, hogy indulhassak a világbajnokságon . Azóta is folyamatosan járom a versenyeket. Az elmúlt évek termése testépítésben, fekvenyomásban és Wellnessben 11 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzérem. Ezt megelőzően hosszú évek sportmúltja állt a hátam mögött, amelyben sok mindent kipróbáltam. Immár 30 éve aktívan sportolok. 15 évesen csak egy arányos testalkat volt a célom és abban az időben a testépítésről még csak elvétve lehetett olvasni. Éppen ezért elkezdtem a keleti sportokkal foglalkozni. Jógáztam (amit azóta sem hagytam abba), ennek mentális és meditációs gyakorlatait a mai napig alkalmazom testépítő edzéseimen, és emellett van egy jógacsoportom, akikkel különböző fellépéseket és bemutatókat tartunk. 25 éves koromig 65 kg voltam, mivel tíz évig versenyszerűen atletizáltam. Bronz minősítésű atléta voltam. Ekkor döntöttem úgy, hogy súlyzós edzésekkel megváltoztatom az addigi alkatomat, látványosabbá és példaértékűvé teszem azt, hogy az ember olyanná válhat, amilyen lenni szeretne. 15 év alatt 30 kg-mal növeltem az izomtömegemet. Szerettem volna példát mutatni másoknak és bebizonyítani önmagamnak, hogy semmi sem lehetetlen. Hittel és akarattal az ember bármit elérhet.
,,A lehulló falevél zaja csak akkor hallatszik, ha van, aki meghallja."