A hidrolizált tejsavó peptidek jelentik a következő és leginkább bioaktív, s így nagyon hasznos formáját a tejsavó fehérjék családjának. E forma előállítása során a kiindulási anyagot, mely akár koncentrátum akár izolátum lehet, különféle enzimekkel és más katalízist fokozó anyagokkal részlegesen bontják, így rövidebb peptidláncok keletkeznek. E termékek felszívódása gyakorlatilag tökéletes. A felszívódás gyorsasága és hatékonysága emelt szintű, ám megtartva a peptidek szabad aminosavakkal szembeni „információs” előnyét. A jó minőségű fehérje készítmények ilyen hidrolizált peptid tartalma magas lehet, ám előnyeik mellett hátrányos tulajdonságokat is hordoznak. Az egyik az íz. Extrém módon keserűek, még a legelszántabb atléták is csak hatalmas erőfeszítés árán lehetnek képesek akár csak egy kisebb pohárral is elfogyasztani, az ilyen alacsony molekulasúlyú peptidekből. A másik hátulütő a nagyobb mikrofrakciók hiánya, lévén a hidrolizálás során a nagyobb láncok lebomlanak. Míg tehát az aminosav összetétel és mennyiség azonos lehet addig az egyes mikrofrakciók aránya lényegesen kedvezőbb lehet, egy koncentrált vagy izolált termékben.
A harmadik ok amiért kizárólagos alkalmazásukat kerülik az ár, ugyanis különösen költségesek.

A tejsavó fehérjék általánosságban számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Kiemelkedően magas BCAA (elágazóláncú aminosav) tartalma okán testépítő szempontból a legelőnyösebb fehérjeforrás. Elősegíti a glutathion termelődését, ami szervezetünk egyik legerősebb antioxidánsa. És ami talán a legfontosabb a tejsavó lényegesen gyorsabban ürül a gyomorból és szívódik fel a vékonybélből, mint bármely más protein formula. Az eredmény nagymérvű és gyors aminosav beáramlás a véráramba, ami alapvető jelentőségű lehet egy kimerítő edzés utáni regenerációhoz. Ezen előnye egyben hátránya is lévén a gyors felszívódás növelt anabolizmust jelent, azonban a véráramban jelentkező aminosav csúcs hamar lecseng, így hosszú távú, stabil aminosav szint biztosítására önmagában alkalmatlan. Az egyéb fehérjefajtákhoz mérten relatíve alacsony a glutamin, arginin és fenilalanin tartalma. A jobb minőségű termékek így hozzáadott glutamint mindenképpen, és lehetőleg némi arginint is tartalmaznak. A tejsavó tartalmaz néhány bioaktív quadrapeptidet, melyek a szív- és érrendszer egészségét javítják. Tartalmaz un. laktokinint, mely egy ACE inhibitor, s így vérnyomés csökkentő hatású, emellett bizonyos opioid-szerű hatást kiváltó peptideket (fájdalomncsillapító hatású), antitrombitikus (vérrögképződés gátló hatású), kolesztterinszint-csökkentő és antioxidáns hatású peptideket.

Az izolálás olyan eljárásokat takar melyekkel magasabb fehérje tartalom érhető el, alacsonyabb zsír és nátrium tartalom mellett és közel laktóz-mentes készítmények is előállíthatók.

Az ion cserélt tejsavó fehérjék előállítása során a hőmérséklet, oldószer és kémhatás változás hatására válnak szét a tejsavó összetevői. Az ioncserélés eljárását mintegy 15 éve egy Welsh nevű mérnök alkalmazta először. Az eljárás a különböző töltésű molekulák negatív és pozitív töltésű elektródok közti szétválasztásán alapul. Jellemzően egyfajta gyantát használnak a fehérje rész leválasztására, a ph szint azaz a kémhatás alakításával.
Az eljárás végeredményeként 90 százalék feletti fehérje tartalom érhető el, 1 % alatti laktóz tartalom mellett. S bár az ioncseréléssel kiváló tisztaságú, kiemelkedően magas protein tartalmú fehérje nyerhető. Az eljárás során a fehérje egy része denaturálódhat, s így az értékes mikrofrakciók elpusztulnak, arányuk eltolódik. Egy vizsgálat szerint a béta-laktoglobulin szintje közel 70 %-os lesz, míg az alfa-laktalbumin aránya mintegy 10 %. Az anyatejben a reláció fordított, a béta-laktoglobulin pedig a leginkább allergén frakció. Az ioncseréléssel előállított izolátum emellett gyakorlatilag nem tartalmaz olyan értékes frakciókat, mint a laktoferrint, ami egy erős antivirális (vírus ellenes) és immunerősítő tulajdonságú peptid.

Egy másik technika mikroszűrés, mely olyan eljárásokat takar ahol mikroszkopikus lyukakkal rendelkező membránon vezetik át a kiindulási anyagot. Továbbfejlesztett változata a nano-szűrés amikor a membrán lyukai még kisebb még apróbbak, valahol a nano-tartomány határán. Az eljárás nyomán 85-86 % fehérje tartalom érhető el, 1 % alatti zsírtartalom mellett. Ezen eljárások egyike a védjeggyel levédett CFM metódus. A CFM (kereszt-áramú mikroszűrés) eljárás során egy speciális kerámiaszűrő segítségével választják el a fehérjét a nemkívánatos összetevőktől, nagyon kíméletes eljárás, gyakorlatilag sértetlen mikrofrakciók maradnak hátra, közel laktóz és zsírmentes végtermék állítható elő, magas kalcium és alacsony nátrium tartalommal. A mikroszűrési eljárásokkal némileg magasabb zsír és laktóztartalmú végtermék nyerhető, mint az ioncseréléssel ugyanakkor a tejsavó természetes tulajdonságait és mikrofrakcióit jól konzerválja.

A koncentrálási eljárás során a savót egy ultraszűrési folyamat során az eredeti volumen mintegy 20 százalékára apasztják. Ezt követően alacsony hőmérsékleti tartományban egy diafilteren keresztül vezetve kiszűrhető a zsiradék, laktóz és koleszterin számottevő hányada. A végeredmény az eljárás minőségétől függően 34-89 % proteintartalmú száraz por. A boltok polcaira tejsavófehérje-koncentrátum megnevezéssel kerül, kiváló aminosav összetételű, relatív olcsó és nagyon jól ízesíthető alapanyag. A tudományos kutatások pedig egyre inkább előtérbe helyezik, lévén az eljárás kíméletes nem jár túlzott hő- és sav kezeléssel, ionizációs módosulásokkal, így a fehérje nem denaturálódik, nem károsul, természetes tulajdonságait jól konzerválva.

A nem kellően kíméletes eljárások károsak a fehérjékre, mert módosítják az aminosav párok és triók közötti kötéseket. Ezek a kötések speciális kémiai formákat hoznak létre, melyek az aminosav szekvencia mellett meghatározzák egy fehérje alapvető jellemzőit és így szervezet reakcióit, a fehérje hasznosulás folyamatát. A magas hőmérséklettel vagy túlzott ph (kémhatás) eltolással járó folyamatok tönkreteszik a fehérjében természetes formában előforduló úgynevezett mikrofrakciókat, melyek jótékony hatásai döntőek egy fehérje minőségének, élettani értékének megítélésében. Így e mikrofrakciók felelősek immunfunkciók javulásáért, szabadgyökök semlegesítéséért, étvágy kontrollálásáért. A legnagyobb mikrofrakciók a tejsavóban a béta-laktalbumin, az alfa-laktalbumin, glikomakropeptidek, melyek immunizáló hatásuak, marha-szérum-albumin, immunoglobulinok olyan kisebb frakciók mellett mint a laktoferrin és a laktoperoxidáz.

A tejfehérje két merőben eltérő felépítésű és tulajdonságú frakcióra bontható, kazeinre és tejsavóra.

A tejsavó fehérje az elmúlt évek legnépszerűbb kiegészítőjévé nőtte ki magát. A 90-es évek elején a kutatók felfedezték, hogy a tejsavó nem csupán egy melléktermék, mely a sajtgyártás során keletkezik, hanem kiemelkedő tulajdonságú fehérje részt tartalmaz. A sajtgyártás folyamatában a túrótól elváló savó jellemzői még messze nem ideálisak ekkor a savó 92 % vizet, 0,9 % fehérjét, 6,5 % laktózt és 0,2 % vitamint, ásványi-anyagot és egyéb zsíroldékony tápanyagféleséget tartalmaz. A kellő fehérje tartalom eléréséhez így további feldolgozásra van szükség. Ennek nyomán elkezdtek olyan eljárásokat kifejleszteni mellyel a keletkező nem épp ideális összetételű savó fehérje része leválasztható a nem kívánatos hordozóktól, így a zsiradéktól, laktóztól, nátriumtól.

A tejsavó fehérjék e feldolgozási folyamat jellemzői alapján három csoportba sorolhatók: tejsavó fehérje koncentrátumok, -izolátumok és –hidrolizátumok.