péntek, 22 augusztus 2014 10:27

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

Írta:
Andrásnak első versenye a Pro Nutrition Grand Prix.
A versenyig három hete van, tehát ezt a három hetet az ésszerűség határain belül meghúzzuk.
András két hete kezdte el a felkészülést az őszi idényre.
Az időszakhoz képest jó állapotban van, az eltelt két hét alatt sokat változott.
csütörtök, 21 augusztus 2014 21:44

Felkészülés az őszi idényre: Kozák László

Írta:
Laci jól halad a felkészüléssel, az eltelt 3 hét alatt rengeteget változott.
A testsúlya nem csökkent lényegesen, 3-4 kilót fogyott, jelenleg 98 kg, a versenysúlyát 90 kg körül tippelem.
Laci reálisan látja magát, nem akar az ősszel világbajnok lenni, az újonc, és a tehetség kutató versenyekre koncentrál.
Ma kaptam részletes versenykiírás a versenyről.
A tavalyi versenyhez képest nincs változás, a kategóriák, és a díjazás is ugyan az.
Íme, a részletes verseny kiírás:
kedd, 12 augusztus 2014 11:53

Deák István biztató formában

Írta:
Deák Pisti idén nem versenyez testépítésben, csak erőemelő versenyekre készül.
Ennek ellenére, jó formában van, nincs elhízva, és méreteiben sokat nőtt.
Pisti jelenleg 100 kg, ebben a súlycsoportban indul Biatorbágyon is, a nemzetközi amatőr fekvenyomó versenyen.
hétfő, 11 augusztus 2014 12:35

Az általam ismert őszi versenyek időpontjai

Írta:
Az őszi versenyidény általam ismert versenyei
Közlöm az általam ismert őszi versenyek időpontjait.
Nyilván ez nem a teljes versenynaptár, csak az, amiről nekem személy szerint tudomásom van.
Tehát az általam ismert versenyek, időpont szerint:
szombat, 09 augusztus 2014 20:06

Fontos információk a Bodysport Kupáról

Írta:
A Bodysport Kupa évről évre népszerűbb a sportolók körében.
Elmondható, minden versenyünkön emelkedik a létszám, ami nagyon örvendetes tény.
Ősszel ismét lesznek apróbb változtatások a kategóriákat illetően.
péntek, 08 augusztus 2014 20:52

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi még a tömegnövelés fázisában van, próbálja növelni a testsúlyát.
Persze már minőségi táplálkozást folytat, oda figyel arra, mit eszik, csak a kalória mérlege még nem negatív.
A diétát első versenye előtt 3 héttel kezdi, de akkor sem drasztikusan.
szerda, 06 augusztus 2014 22:49

Deák István: boldog születésnapot!

Írta:
Pisti 3. születésnapján jön fel edzeni a Vida Fitneszbe.
Pisti ma volt 22 éves, tehát még egy évig versenyezhet a junior kategóriában.
Idén pihen, csak erőemelő versenyeken indul, de jövő tavasszal visszatér a testépítés világába.
Pisti augusztusban indul a Biatorbágyi fekvenyomó versenyen, ahol 100 kg-ban 190 kg-ot szeretne nyomni, amire szerintem képes lehet, ha jól összpontosít.
András még nem kezdte el a felkészülést, még az edzései alapozó jellegűek, de az étkezésre már elkezdett jobban figyelni, nem eszik meg mindent, ami éppen eszébe jut.
A konkrét verseny felkészülést augusztus közepén kezdi, ami még így is hosszúnak mondható András 17 éves korához képest.
Andrástól idén nagyon sokat várok, hazai, és nemzetközi szinten egyaránt.
Folytatjuk a Vida Fitneszben található géppark helyes használatának bemutatását.
A mell, és a váll gépek bemutatása után a hát gépek bemutatásával folytatjuk a sorozatot, a gépek használatának bemutatásában segédkezett Plumbás Ádám, Simon Attila, és Fister András.
Videó megtekintése