Verseny

Ígéretemnek megfelelően igyekszem minél több versenyző felkészülését bemutatni.
Novák Viktória élete első versenyidényére készül, a szezonban bemutatót tartott a Pro Nutrition Grand Prix-en, a Bodysport Kupán pedig második lett.
Az igazi nagy megmérettetés azonban most következik, az N.A.C. Universumon Viktória a figure kategóriában fog indulni, és nem szeretné lejjebb adni a dobogónál.
Mint tudjuk, itt a versenyző testsúlya magasság – 100, x 0,9 lehet, és ehhez képest Viktóriának péntekig még 2 kg-ot fogynia kell, hogy beférjen a kategóriába.
Horcsák Gabriella már sikeres, rutinos fitnesz versenyző, az I.F.F. Szövetségnél Európa Bajnoki címet szerzett.
Nyilván az egy másik szövetség, más elvárásokkal és más szabályrendszerrel, de az mindenképpen nagy előny, Gabriella már tudja, mit jelent egy nemzetközi verseny.
Gabi október közepén döntött úgy, megpróbál felkészülni az N.A.C. Universumra, edzőtársával, Osváth Péterrel együtt, akivel páros testépítésben is indulnak.
Gabi 162 cm, jelenleg 53 kg, a versenysúlyát 51 kg körül tervezi.
2012. november 18., vasárnap 20:03

Tisza Kupa november 24, Tiszaújváros

Írta:
Nánási Balázs Úr, az I.F.B.B. bíróbizottságának elnöke már évek óta megrendezi ezt a színvonalas versenyt.
Ezúttal szabadidős verseny formályában, ami azt jelenti, minden versenyző indulhat, szövetségektől függetlenül.
A verseny magyar viszonylatban magas díjazású, tehát aki még formában van, és nem utazik más versenyre, megéri elindulni.
Részletes információk:
2012. november 18., vasárnap 18:42

Deák Pisti egy héttel az N.A.C. Universum előtt

Írta:
Pisti a maga 21 évével a magyar csapat legfiatalabb tagja.
Pisti fiatal kora ellenére már rutinos versenyzőnek mondható, hiszen több rangos hazai, és nemzetközi versenyen indult.
Az ősszel összesen két előkészületi versenyen indult, a Pro Nutrition Grand Prix-en 2. a Bodysport Kupán 6. helyezést ért el.
Pisti jelenleg 92 kg, a versenysúlyát 85 kg körül tippelem.
A juniorok közt Pisti a tömegesebb versenyzők közé tartozik, és a kidolgozása is bőven felette van a kategória átlagának.
2012. november 17., szombat 18:26

Jenei Pisti két héttel az Universum előtt

Írta:
Pisti nagyon régen versenyez már az élvonalban, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
Évről évre még mindig tud fejlődni, idén is jobb formát fog hozni, mint tavaly.
Pisti hatalmas tömegű testépítő, a vastagítás végén a testsúlya elérte a 120 kg-ot, ami a 172 cm-es magasságához képest nagyon jónak mondható.
Ricsi felkészülését különösen igyekeztem figyelemmel kísérni.
Alkatilag Ricsi kiemelkedően tehetséges, óriási tartalékai vannak, ha lesz még benne ambíció ehhez a sportághoz, szerintem szép jövő vár rá.
Ricsi felépítése ideális az atletic kategóriához, szinte mondhatnám, neki találták ki.
Ricsi 178 cm magas, vagyis az Universumra maximum 80 kg lehet.
Az előkészületi versenyeken Ricsi a Svájc Open kivételével nem hozta ezt a súlyhatárt, nem szálkásított be maximálisan, de ez tudatos volt a részünkről, nem az előkészületi versenyeken kell a maximumot nyújtani, hanem a fő versenyen.
2012. november 15., csütörtök 11:53

Czikó Gergő két héttel az N.A.C. Universum előtt

Írta:
Gergő eddig nagyon jól szerepelt az őszi idényben, de a legnagyobb megmérettetés, az N.A.C. Universum még hátra van.
Ennek a legnagyobb a rangja, és nyilván ez lesz a legnehezebb.
Gergő több szempontból is kategória határon mozog, hiszen 179 cm, ami azt jelenti, maga választ, hogy magas kategóriában, vagy közép kategóriában indul.
Sőt, Gergő megpróbál befogyni az atletic kategóriába, itt nyilván nagyobb lenne az esélye a győzelemre, de a súlyhatár elérése nagyon nehéz lesz, hiszen a cikkben látható friss képeken 89 kg, és már szinte nincs rajta semmi súlyfelesleg.
Temesvár a Bánságban fekvő közel 330 ezer, zömében román nemzetiségű lakost számláló egyik legnagyobb kiterjedésű és legimpozánsabb erdélyi város.
Gazdag és viharvert történelmi múltjának egyik meghatározó momentuma az 1989-es romániai forradalom kirobbanása volt, amelyet a második világháborút követően a legfontosabb eseményeként tartanak számon a történészek.
Testépítő szempontból természetesen a Szabadság Kupa a legkiemelkedőbb sportesemény, amelyet idén huszonnegyedik alkalommal szerveztek meg, és amellyel egyben ez említett forradalom egyik áldozatának, Vasile Balmusnak állítanak emléket, aki a verseny mentora Florin Teodorescu közeli barátja volt, és épp Florin testközelében lötték halálra az ellenforradalmárok.
Levente tavasszal jó idényt zárt, nyert a Bodysport Kupán, harmadik lett a W.A.B.B.A. V.B.-én, hatodik a Frey Classic-on, a dél német N.A.C. kvalifikációs versenyen pedig abszolút bajnok volt.
Ősszel több felhozó versenyen is indult, a Pro Nutrition Grand Prix-en 3. az őszi Bodysport Kupán szintén 3. most hétvégén Temesváron a Szabadság Kupán pedig abszolút bajnok lett.
Az utolsó versenyen mutatott formája nagyon biztató, jelenleg 101 kg, már igen közel a csúcsformához.
Ígéretemnek megfelelően folytatom az N.A.C. Universumon induló magyar csapat bemutatását.
Soós Bernadett egy évet kihagyott, miután Luxembourg-ban 3. lett az N.A.C. Világbajnokságon.
Durván fél éve kezdett keményen edzeni, ennyi idő alatt érte el mostani formáját, ami már most sokkal jobb, mint amivel Luxembourg-ban bronzérmet szerzett.
Sokkal arányosabb, sikerült felhozni a lábait, a kidolgozása is nagyon sokat javult.
Berni három előkészületi versenyen indult, a Pro Nutrition Grand Prix-en modell kategóriában második, a Bodysport Kupán fitneszben első, és az N.A.C. Svájc Open-en fitneszben első helyezést ért el.