Verseny

2017. május 18., csütörtök 19:59

Bodysport Kupa, a saját versenyzőim értékelése

Írta:

A mi sportágunk versenyeinek véreredménye a bírók kezében van, nem mérhető a teljesítmény stopperrel, vagy centiméterrel, így az értékelés mindig szubjektív.

Éppen ezért, csak a saját versenyzőim teljesítményét értékelem, abban reménykedve, nem lesz belőle sértődés, és talán elfogadják a véleményem.

A mostani csapat hozzáállásával összességében elégedett vagyok, mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot.

A Tehetség Kutató Kupán nagyon ígéretes versenyzőket láttam, Kenéz Árpád, Szűr Zoltán, Horváth Pál egyaránt komoly fizikumot mutatott fel.

2017. május 12., péntek 08:20

Bodysport Kupa, ahogy én láttam

Írta:

A tavaszi Bodysport Kupát új helyszínen, új informatikai háttérrel rendeztük meg, ami jó döntésnek bizonyult, de ezt a verseny előtt még nem tudhattuk, mi tagadás, volt bennünk némi félelem, de sok munkával, odafigyeléssel végül minden sikerült.

Budapesten belül maradtunk, ami kimondottan jót tett a nézőszámnak, szerintem ebben a tekintetben bizonyosan tovább léptünk.

A versenyzők számát tekintve stagnálás volt megfigyelhető, nagyjából annyian voltunk, mint az őszi versenyen.

2017. május 08., hétfő 17:56

Bodysport Kupa, képekben

Írta:

Galériánkban 2600 kép található a versenyről.

A képeket lásd itt.

2017. május 08., hétfő 10:37

Bodysport Kupa, végeredmények

Írta:

Közlöm a Bodysport Kupa végeredményét.

Úgy érzem, mindent megtettünk azért, hogy a versenyzők, és a nézők is jól érezzék magukat.

Az ember próbál tökéleteset alkotni, de az ember tökéletlen, aki dolgozik, néha hibázik is, ezzel együtt úgy vélem, sikeres verseny volt.

Végeredmények:

Tehetség Kutató Kupa

2017. május 01., hétfő 18:56

Bodysport Kupa díjazása

Írta:

Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Nemzetközi Nyílt Szabadidős verseny díjazását.

A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.

Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.

Tehetség Kutató Kupa díjazása:

Minden induló kap oklevelet, emlékérmet.

2017. április 27., csütörtök 10:38

Frey Classic 2017, ahogy én láttam

Írta:

Az idei Frey Classic színvonala minden eddiginél magasabb volt, a versenyzők színvonalát, és a számát tekintve egyaránt.

A testépítő kategóriában minden induló rendelkezett világbajnoki helyezéssel, és legalább 10-en voltak világbajnokok valamilyen nemzetközi szövetségnél.

A lányok mezőnye is rettenetesen nehéz volt, erős mezőny gyűlt össze.

A férfiaknál engedtek indulni egy volt IFBB profit, ami szerintem nem túl jó ötlet, de a verseny színvonalát kétségtelenül emelte.

Ez szerintem tendencia lesz, a profi kártyával rendelkező, de abból semmit nem profitáló IFBB profik szerintem sorra megjelennek majd az NAC pénzdíjas versenyein.

2017. március 19., vasárnap 20:43

Minden információ az NAC VB-ről

Írta:

Az NAC VB helyszíne Spanyolország, Castellon.

Az indulás feltétele, hogy a versenyzőnek kvalifikálni kell a Bodysport Kupán.

A kvalifikáció alól mentesülnek az Universumot, illetve világbajnoki címmel rendelkező versenyzők.

Azonban nekik is fel kell lépniük a Bodysport Kupán, kivéve, ha a fent felsorolt versenyeken abszolút bajnoki címmel rendelkeznek.

Más szövetségek címei is pont ilyen elbírálásban részesülnek, mert a versenyzőkért vagyunk.

2017. február 21., kedd 20:14

Győri lányok a Vida Fitness-ben

Írta:

A napokban a Cutler Győr valamint a Cutler Móvár és a Botond égisze alatt versenyző fitness hölgyek új generációja látogatott el a Vida Fitness-be egy forma csekkolásra, amelyet egy szakmai megbeszélés követett.

Vida Zoli, a tőle megszokott őszinteségével fejtette ki szakmai véleményét minden versenyző lányról, hogy kinek melyik kategóriában lenne helye a Bodysport kupán.

Arra is kitért, hogy azok a versenyzők akik tovább tudnak lépni, akár a NAC vb-n is részt vehetnek amelyet a spanyolországi Castellonban rendeznek meg május 26-28-ka között.

Sőt, ezen túlmenően három olyan potenciális képességekkel rendelkező versenyzőnket is megszólított, akik a hagyományos Frey Classicra is kiutazhatnak Koblenzbe, április 22-én. Lukács Éva –Vida Zoli véleménye szerint- már most irigylésre méltó formával rendelkezik, a nyolc hét múlva megrendezésre kerülő versenyen akár győzelmi esélyekkel is indulhatna, amennyiben a formaidőzítés a tervek szerint alakul.

2017. február 19., vasárnap 21:11

Bodysport Kupa, részletes verseny kiírás

Írta:

Idén ismét fontos változtatások lesznek a Bodysport Kupa programjában.

A követelmények folyamatosan változnak, ezért mi is változtatunk.

A változtatások a következők:

Most első alkalommal lesz mens phisic kategória a Bodysport Tehetség Kutató Kupán.

Azok a versenyzők nevezhetnek, akik nem voltak az első 1-3-ban a Bodysport Kupán, Superbodyn, Fit Parádén, nem kerültek döntőbe ( 1-6 ) semmilyen nemzetközi szövetség versenyén, 3 éven belül, és magyar állampolgárok.

A másik új kategória, amit indítunk, a Pro Fitness Modell Anyuka verseny, ami az olyan anyukák részére indítunk, akik már versenyeztek, vagy már indultak Fitness Modell Anyuka versenyen, és nyerték a kategóriájukat, vagy abszolútban benne voltak az első 3-ban az első Fitness Modell Anyuka versenyen.

A Fit Modell Anyuka verseny az indulók létszámának függvényében akár 3 kategóriás is lehet, életkor szerint bontva, 30 év alatt, 40 év alatt, és 40 év felett.

Változik a Bodysport Kupa helyszíne.

Sajnos a Budakalászi Sportcsarnok bérleti díját több mint kétszeresére emelték, ezeket a többlet költségeket semmiképpen nem tudtuk volna kitermelni, így inkább úgy döntöttünk, másik helyszín után nézünk.

Új a menedzsment, az előzetesen befoglalt időpontot fenntartották, csak épp az árat emelték több mint kétszeresére.

Az időponton nem szeretnénk változtatni, (május 6.) nem akarunk más verseny szervezőket kellemetlen helyzetbe hozni, a mi problémánk miatt.