Verseny

2014. március 01., szombat 19:32

Jasztrab Katalin harmadik lett az Arnold Classic-on!

Írta:
Kata Jenei Pistivel durván 10 nappal a verseny előtt jött le hozzám az edzőterembe, adjak tanácsot, milyen kategóriában induljon.
Tíz nappal a verseny előtt ez még kérdés volt, Kata inkább a bikini kategória felé hajlott, de látván a felépítését, és az izomzatát, azt tanácsoltam neki, induljon inkább a bodyfitness kategóriába, szerintem ott több esélye lenne.
Jenei Pisti szintén így vélekedett, és meggyőztük, váltson kategóriát, mert ez lesz a helyes lépés.
Sokan kérdezik tőlem, ki indulhat a Bodysport Kupán, illetve mik az indulás feltételei.
A Bodysport Kupa nyílt, szövetségektől független, nemzetközi szabadidős verseny, tehát saját felelőségére bárki indulhat, nem kell hozzá éves tagdíj, leigazolás, kék sportkönyv.
Csak a versenyző, és az indulási szándék, ennyire van szükség.
Mikor megalakítottuk a versenyt, fő célunk volt, minél kevesebb legyen a megkötés, a tiltás, mi ösztönözni szeretnénk a versenyzést, nem korlátok közé szorítani.
A legtöbb versenyző saját erejéből, minden segítség nélkül készül, ezt tisztelni kell, milyen jogon tilt bárki bármit, aki semmit nem tett hozzá a versenyző felkészüléséhez.
Idén ismét újítások lesznek a Bodysport Kupán.
Két új kategóriát indítunk a Bodysport Tehetség Kutató Kupán, a tinédzser testépítő kategóriát, (21 év alatt) és a Men Physique kategóriát, mind a két kategória bevezetése időszerű volt szerintem.
A Tehetség Kutató Kupán ezentúl csak azok nem indulhatnak, akik dobogós helyezést értek el Bodysport Kupán, Superbodyn, Fit Parádén, I.F.B.B. M.B.-on, illetőleg akik döntős helyezést értek el bármilyen nemzetközi szövetség versenyén, 5 éven belül.
Régebben a tiltás nem az első három, hanem az első öt helyezettre vonatkozott, ezt változtattuk meg tavaly, közös megegyezéssel.
Azokban a kategóriákban, ahol van szabadpóz, a dobogós helyezések eldöntésénél holtverseny esetén a szabadon választott gyakorlat dönt.
Ahol nincs szabadpóz, ott a kieső pontokat vesszük figyelembe.
A Men Physique kategória részletes leírását, és a pontozás szempontjait hamarosam közöljük.
Íme, a versennyel kapcsolatos összes információ:
2014. február 07., péntek 22:29

Bodysport Kupa, május 4!

Írta:
Az eredeti elképzelést módosítva a Bodysport Kupa időpontja május 4.-ke, vagyis egy nappal később rendezzük meg a tervezettnél.
Erre a módosításra azért volt szükség, mert Mester Árpád szlovák N.A.B.B.A. elnök május 3.-án tervez egy nyílt pénzdíjas versenyt, melyre szeretettel várja a magyar versenyzőket is.
Így megkért rá, amennyiben lehetséges, tegyem egy nappal későbbre a verseny időpontját, így a versenyzők mind a két versenyen el tudnának indulni.
Mivel szerencsére ez nem okoz komoly nehézséget, így teljesítettem Mester Árpád Úr kérését, és egy nappal későbbre tettem a Bodysport Kupa időpontját.
2014. február 02., vasárnap 19:27

A Frey Classic-on induló magyar csapat

Írta:
A Frey Classic egy elit verseny, melyre csak olyan versenyzők nevezhetnek, akik már voltak döntősök az N.A.C. nemzetközi versenyein.
Ettől különleges esetekben a szervezők eltérhetnek, ha olyan versenyzőről van szó, aki eléri azt a mércét, ami emeli ennek a nívós versenynek a színvonalát.
Ez azonban a szervezők dolga, ők döntik el kit látnak szívesen, ki az akiről úgy ítélik meg, helye van ezen a nívós versenyen.
A mezőnyt nagyjából 12-14 főben maximalizálták, csak a legjobbakat akarják látni a színpadon, látványos, pörgős versenyt szeretnének, nem akarják túl hosszúra nyújtani, nem a mennyiség, a minőség a lényeg.
Tehát az eddigi nevezett versenyzők a következők:
2014. január 27., hétfő 22:18

Magyar nevezések a Frey Classic-ra

Írta:
A Frey Classic egy elit verseny, melyre csak olyan versenyzők nevezhetnek, akik már voltak döntősök az N.A.C. nemzetközi versenyein.
Ettől különleges esetekben a szervezők eltérhetnek, ha olyan versenyzőről van szó, aki eléri azt a mércét, ami emeli ennek a nívós versenynek a színvonalát.
Tehát az eddigi nevezők a következők:
2014. január 20., hétfő 22:36

2014. 04. 19. Frey Classic, Koblenz

Írta:
A Frey Classic az N.A.C. által szervezett pénzdíjas verseny, 6000 Eu díjazással.
Két kategóriában rendezik meg, nyílt férfi testépítés, és nyílt fitnesz modell, az N.A.C. elvárásai szerint.
A versenyt Koblenz-ben rendezik meg, fő szervezője Dirk Kau, az N.A.C. egyik vezetője.
A versenyen olyan sportolók indulhatnak, akik már voltak döntős helyezettek az N.A.C. nemzetközi versenyein. ( V.B. illetve Universum)
2014. január 10., péntek 20:04

2014, Tavaszi versenynaptár

Írta:
A teljesség igénye nélkül közlöm az általam ismert legfontosabb versenyek időpontjait.
A Bodysport Kupát május 3.-ára tervezem, a helyszín még képlékeny.
Így a Bodysport Kupa 4 héttel lenne az N.A.C. V.B. előtt, ezen már nem szívesen változtatnék, csak abban az esetben, ha valamelyik nagy hazai verseny időpontja megváltozik.
Jelen állás szerint nincs időpont ütközés, remélem ez így is marad, és nem kell azon gondolkodni a versenyzőknek, melyik versenyen vegyenek részt.
Tehát az általam ismert tavaszi versenynaptár a következő:
A Bodysport Kupa évek óta egyre sikeresebb, népszerűbb verseny a szabadidő sportolók, és az élversenyzők körében.
Szeretném, ha ez a tendencia folytatódna, és ennek érdekében két új kategóriát szeretnék bevezetni a Bodysport Tehetség Kutató Kupán.
A Tehetség Kutató Kupát eddig öt kategóriában rendeztük meg, junior testépítés ( 24 év alatt ) atletic ( testmagasság -100 + 3 kg ) fitnesz modell ( -165 cm, +165 cm ) és testépítés.
Úgy döntöttem, a legutóbbi tendenciákat figyelembe véve, indokolt egy tinédzser ( 21 év alatti ) és egy Men Physique kategória bevezetése.
Egy nap és 2014-et írunk, az ember ilyenkor akaratlan és végig gondolja, mi történt ebben az évben.
Én is így teszek, és mint az N.A.C. szövetség hazai elnöke, szeretném összefoglalni, mi történt a 2013-as évben, milyen eredményeket értek el a magyar sportolók az N.A.C. szövetség világversenyein.