Elhunyt Fehérvári László 11-szeres erőemelő magyar bajnok, fekvenyomó magyar csúcstartó.

Egy hétvége, két haláleset, két barát, tegnap Kormány Misi, ma Fehérvári Laci hagyott itt minket.

Lacit nagyon régóta, még az ESC-ből ismertem, legalább 30 éve.

Aktív versenyzőként fekvenyomásban, és erőemelésben versenyzett, magyar csúcstartó volt fekvenyomásban, a Budapesti VB-én ha jól emlékszem 4. lett,  izomhúzódással versenyzett, ha ez  nincs, akkor az edzőtermi teljesítményével nyerhetett volna, ugyanis edzésen 250 kg-ot teljesített, amit ha megismétel a vb-én, nyert volna.

Évekig versenyzett válogatott szinten, majd mastersben, a sporttól soha nem szakadt el, fekvenyomó versenyeket szervezett Biatorbágyon, amin például tavaly ő maga is elindult, és 170 kg-ot nyomott.

Az általa szervezett fekvenyomó versenyen minden évben felléptek a Vida Fitness versenyzői, ezzel próbáltuk támogatni a versenyt.

Laci éveken keresztül önzetlenül szervezte a Biatorbágyi fekvenyomó versenyeket, ha nem volt elegendő szponzor a költségekre, akkor hozzátette a magáét, nem hagyta alámerülni a rendezvényt.

Sajnos soha nem élt sportszerű életet, képes volt 4 óra alvással versenyezni, és nyerni.

Az életvitele soha nem volt átlagos, de nem is vágyott erre.

Mindig csak a mai nap érdekelte, soha nem gondolt rá, mi lesz holnap.

Mindig jókedvű volt, még akkor is, mikor nem volt rá túl sok oka.

2017. február 02., csütörtök 21:08

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Írta:

Idén új helyszínen rendezzük meg a Bodysport Kupát, a váltást a kényszer szülte, az előző helyszínen nem tudtunk az árban megegyezni.

Véleményem szerint az új helyszín több szempontból is jobb, könnyebben megközelíthető, hiszen bent van a városban, tágasabb, több öltözője van, és a hangtechnika is korszerűbb.

Az időpont egy nappal hátrébb került, az új időpont május 7. vasárnap.

A verseny idén két kategóriával bővül, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán lesz mens physic  kategória azoknak, akik még nem versenyeztek, vagy nem kerültek be az első 3-ba 3 éven belül.

Illetve lesz Pro Fitness Modell anyuka verseny, azoknak, akik már versenyeztek, illetve nyerni tudtak a Fitness Modell Anyuka versenyen, bármelyik kategóriában.

Ezen felül vannak új ötleteink, és vélhetőleg lesznek új szponzoraink is, de ez még nagyon képlékeny, így erről egyenlőre nem nyilatkozom.

A verseny menete a szokásos lesz, reggel regisztráció, délelőtt kezdünk a Tehetség Kutató Kupával, utána a Fitness Modell Anyuka kategóriák versenyei következnek, majd a nyílt nemzetközi szabadidős verseny következik, ami egyben NAC és WABBA VB kvalifikáció.

A kvalifikáció lehetőség, és nem kényszer, aki indul, nem kötelező versenyeznie a két említett szövetségnél.

A tavaszi idény nem szűkölködik versenyekben, ami örvendetes tény.

Azt jelzi, vannak olyanok, akik hajlandók tenni a sportolók érdekében, hajlandók időt, pénzt, energiát fordítani arra, hogy a sportolóknak több lehetőségük legyen, ne egyetlen versenyből álljon az egész idény, mint 20 évvel ez előtt.

A választás lehetősége is adott, a versenyző választhat, melyik versenyen vesz részt, és melyiken nem.

Az a szerencsés, ha ez szakmai szempontok, és nem rémhírek, és szimpátia alapján történik.

A magam részéről ezt a vonalat szeretném erősíteni, ezt tartom helyesnek.

Egy verseny szervezése komoly feladat, rengeteg dologra kell figyelni, mindent aprólékosan meg kell szervezni, és sajnos sokszor még ez is kevés a teljes sikerhez.

Aki önállóan próbál versenyt szervezni, nincs komoly önkormányzati háttere, az nem reménykedhet még abban sem, hogy legalább a pénzénél marad.

Ha a színvonal nem süllyed egy bizonyos nívó alá, akkor a verseny szervezés, mint anyagi haszon szerzési lehetőség teljesen kizárt.

Ami nem baj, így legalább csak azok vállalják, akik elkötelezettek e mellett a sport mellett.

Előző cikkemben jeleztem, a csapatunk nem végleges.

Jelenleg bővülésről tudok beszámolni, három újabb jelentkezőnk van.

Mivel eddig nem nyilatkoztak a tavaszi idénnyel kapcsolatban, így nem tettem fel Őket az előző cikkbe, de most megerősítették indulási szándékukat, ezért úgy korrekt, ha Ők is felkerülnek az indulók listájára.

Íme, az újonnan csatlakozott versenyzők:

Január 23.-ától a Vida Fitness versenyzőinek nagy része elkezdi a felkészülést az tavaszi idényre.

Idén szerencsére nem lesz túl hosszú az idény, versenyzőim nagy részének április végétől május végéig fog tartani, a Frey Classic-tól az NAC Világbajnokságig.

A csapatban lesznek rutinos versenyzők, és teljesen kezdők is, szerintem ez előny, a rutinos versenyzőim segítenek a kezdőknek, és jó példával járhatnak elő.

A jelenlegi csapat nyilván nem végleges, szerintem lesznek új jelentkezők, és lesznek sajnos olyanok is, akik nem jutnak el a színpadig.

Bár ne lenne ilyen, de sajnos ez a realitás.

Íme, a jelenleg készülő csapat:

Az NAC szövetség 2017-es versenyeinek időpontjait már közöltük, most az általunk ismert tavaszi versenyek időpontjait közöljük.

A magyar NAC, WABBA, WBPF szövetségek hazai együtt működésének köszönhetően a hazai versenyek időpontjai nem egyeznek, ami nagyon jó.

Sajnos ez nemzetközi szinten nem igaz, a WBPF EB, és az NAC VB időpontja ugyan az, ami nem szerencsés, de nem tudunk a ténnyel mit kezdeni.

Magyarországon a különböző szövetségek már megtanultak együtt élni, inkább erősítik, mint lenyomják egymást.

Nemzetközi szinten is hasznos lenne követni a példát, mindenkinek így lenne jó, de leginkább a versenyzőknek.

Idén az IBFF szövetség Európa Bajnoksága Budapesten lesz, ami a versenyzőknek remek alkalom a hazai közönség előtti bizonyításra.

Az általunk ismert tavaszi versenyek időpontjai:

2017. január 09., hétfő 20:36

Az NAC 2017-es verseny naptára

Írta:

Az NAC 2017-es, verseny naptára.

A Bodysport Kupa tervezett időpontja május 6.-a, a helyszín Budakalászi Sportcsarnok.

A hét folyamán vélhetőleg bizonyossá válik.

A világbajnokság Spanyolországban lesz, május utolsó szombatján.

A helyszín Castellon, ahol már rendeztek világbajnokságot, festői város a tengerparton.

Sok pénzdíjas verseny lesz, azonban még nem teljesen tiszta, hogy nyílt lesz, vagy csak az NAC versenyzőinek lehet indulni.

Amint tisztázódik, azonnal közlöm.

Íme, az NAC 2017-es versenyei:

 ’Ahova jó menni, ahol jó ott lenni!’

A napokban baráti és egyben szakmai látogatást tettem hölgyversenyzőim társaságában a Vida Fitnessben, ahol mindig örömmel teszem tiszteletem, és ahonnan feltöltődve távozok. Vida Zoltánnal a NAC magyar elnökével és szakmai vezetőjével egyeztettük az NAC Univerzumon induló győri-és óvári csapat névsorát, megbeszéltük, hogy melyik versenyző milyen kategóriába nevezzen, kinél hol kell még korrigálni, finomítani a fazonján, hogy a színpadra lehetőleg a legjobb formáját vonultassa fel.

Bodysport Kupa, részletes verseny kiírás és program.
Sajnos a versenyzők nem élnek az előnevezés lehetőségével, így nem tudjuk, hány versenyzőre számíthatunk, ezért a verseny továbbra is egy napos marad.
Íme, a részletes információk a versenyről.


Idén ismét fontos változtatások lesznek a Bodysport Kupa programjában.
A követelmények folyamatosan változnak, ezért mi is változtatunk.
A változtatások a következők:

Fontos információk az NAC szabályai szerint rendezendő Tenerifei Bajnokok Éjszakája versenyről!
Nyílt nemzetközi verseny, a díjazás 6000 Eu, csak elit versenyzőket várnak, akik már voltak döntősök nemzetközi szövetségek versenyein.
A regisztráció 21.-én lesz, pénteken a hivatalos hotelben.


Öt kategória lesz:
Miss Bikini ( 4 alapfordulat, vékony, nőies, sportos fizikum, kevés definíció )
Men's Physique ( súlyhatár az NAC szabályai szerint, testmagasság -100 a felső súlyhatár! )
Miss Shape ( 4 alapfordulat, nőiesen izmos fizikum, felületi definíció, estélyi ruhás forduló, az estélyi térd alá kell érjen! )
Men Bodybuilding -172 cm
Men Bodybuilding +172 cm
Díjazás kategóriák szerint: