Kohári Richárd

Kohári Richárd

2013. augusztus 15., csütörtök 23:10

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsinek hat hete van első versenyéig, a Pro Nutrition Grand Prix-ig.
Ricsi sikerrel tartotta a súlyát a kánikula ellenére, és most, hat héttel a verseny előtt célegyenesbe fordul a felkészülése.
Ricsitől idén komoly formát várok, pár új dolgot szeretnénk kipróbálni a felkészülésében, amitől sokat várok.
Első teszt a Pro Nutrition Grand Prix-en lesz, teljesen más szisztémát próbálunk ki, mint tavaly.
2013. július 28., vasárnap 21:34

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi remek adottságokkal rendelkezik, ezt már többször megírtam.
Mindig hittem benne, jó eredményeket fog elérni.
Már eddig is igazolta, nem tévedtem, hiszen nyert Superbodyt, N.A.C. Svájc Opent, volt hatodik az N.A.C. Universumon.
Tehát Ricsi eddig is sikeresnek volt mondható, azonban úgy vélem, ez az év áttörés lesz a számára, idén fog igazán beérni az élvonalba.
2013. május 22., szerda 22:41

Kohári Richárd biztató formában...

Írta:
Ricsi 3 évvel ez előtt jelent meg nálam az edzőteremben, már akkor is feltűnt, milyen kiváló adottságokkal rendelkezik, pedig akkor még csak 67 kg volt, ami a 177 cm-es magasságához képest nem volt valami sok.
Az óta már sok minden történt, nyert Superbodyt, volt 6. az N.A.C. Universumon junior, illetve atletic kategóriában, és nyert Svájcban az N.A.C. Openen, atletic kategóriában.
Most az alapozás kezdeti szakaszában 93 kg a testsúlya, remek formában, 2 hét alatt színpadképes formába tudna kerülni.
Persze erre nyilván nem kerül sor, Ricsi az őszi idényre készül, és úgy néz ki, nem bír már befogyni az atletic kategóriába, hanem nyílt testépítésben fog versenyezni.
2013. április 08., hétfő 16:35

Kohári Richárd nyolc hét alapozás után

Írta:
Ricsivel közösen úgy döntöttünk, nem versenyez tavasszal, csak az őszi idényre készül.
Ricsi nyolc hete kezdte el az alapozást, az alapozás kezdetén 87 kg volt a súlya, most 93 kg, megkockáztatom jobb formában, mint 87 kg-osan az alapozás kezdetén.
Ricsi szerencsére vastagítás alatt sem hajlamos az elhízásra, kicsit nehezen nő a súlya, de amit gyarapszik, az javarészt minőség.
2013. január 27., vasárnap 13:19

Kohári Ricsi elkezdte az alapozást

Írta:
Ricsi tavaly novemberben zárta az őszi idényt, az N.A.C. Universumon.
Itt bár élete legjobb formáját hozta, még sem sikerült a döntőbe jutás, amit célul tűztünk ki.
Megtréfált minket a mezőny, sokkal erősebb volt a mezőny, mint amire számítottunk.
Ezzel együtt, egyikünkben sincs rossz érzés, mindent megtettünk, a formaidőzítés is jól sikerült, kicsit több szerencsével talán Ricsi bejöhetett volna az első 6-ba, főleg genetikája alapján, de a bírók ezt nem így látták.
Ez már a múlt, ezen nem érdemes tovább rágódni, inkább azon kell gondolkodni, hogyan tovább.
Véget ért az őszi versenyidény, ilyenkor magában mindenki aki részt vett, értékeli a saját teljesítményét.
Megpróbálok minél több versenyzőt megszólaltatni, hogyan értékeli az őszi teljesítményét, mi az amivel elégedett, és mi az amin változtatna az eredmények ismeretében.
Elsőként Kohári Rcsi atletic versenyzőt szólaltattuk meg, íme a vele készült interjú:
2012. október 07., vasárnap 11:21

Kohári Ricsi két héttel a Bodysport Kupa előtt

Írta:
Kohári Ricsi nem indult a Pro Nutrition Grand Prix-en, nem akart már nyolc héttel az Universum előtt 80 kg alá fogyni, 90 kg-ban esélytelen lett volna, ezért inkább úgy döntött, kihagyja a versenyt.
A Bodysport Kupán már indul, itt saját kategóriájában, az atleticben versenyez, ahol testmagasság -100, +4 kg a kategória határa.
Ricsi a 179 cm-es magasságához tehát 83 kg lehet, ezt könnyedén tudja hozni, hiszen jelenleg 86 kg, 3 kg elvesztése 2 hét alatt nem egy nagy feladat.
Kohári Ricsivel három éve dolgozunk együtt.
Három évvel ezelőtt Ricsi mindössze 67 kg volt, nem volt izmos, de rögtön feltűnt, mennyire ígéretes a felépítése ehhez a sporthoz.
Első versenye 3 éve a saját háziversenyünk volt, amit megnyert, majd 2 éve 7. lett az N.A.C. Világbajnokságon, a junior kategóriában.
Tavaly a Bodysport Kupát sérülés miatt feladta, rá két hétre azonban megnyerte a Superbodyt, az atletic kategóriában.
Ez után az N.A.C. Universumon 6. lett, szintén atletic kategóriában, erős nemzetközi mezőnyben.
2012. szeptember 04., kedd 09:24

Kohári Ricsi a formába hozás kezdetén

Írta:
Ricsi formája szépen javul, ráadásul a testsúlya is egy kilót gyarapodott, jelenleg 87 kg.
Sokat gondolkodtunk, elinduljon e a Pro Nutrition Grand Prix-en, mivel ezen a versenyen csak 80 kg alatt lenne esélye.
Végül Ricsi úgy döntött, nem indul, hiszen nagyon nehezen fogyna be 80 kg alá, ezt a súlyt csak egyszer szeretné hozni, az N.A.C. Universumra, melyre már megvette a repülőjegyét.
Ricsi tavaly 6. volt az Universumon, atletic kategóriában.
Mint ismeretes, a kategória határa testmagasság-100, +2 kg, tehát Ricsi a 179 cm-es magasságához maximum 81 kg lehet.
2012. április 14., szombat 21:36

Kohári Ricsi hat hét alapozás után

Írta:
Ricsi az egyik legdinamikusabban fejlődő versenyzőm.
Tavaly kinőtte a junior korosztályt, és már atletic kategóriában versenyzett, ahol abszolút bajnok lett a Superbodyn, az N.A.C. Universumon pedig hatodik lett, szintén atletic kategóriában.
Ricsi 179 cm, jelenleg 89 kg, volt 91 kg is, de sajnos Major Zsolthoz hasonlóan Ő is lebetegedett, és picit lejjebb ment a súlya.
Ricsi alapból mindig jó formában van, szinte soha nincs rajta zsírfelesleg.
Alkata esztétikus, a felépítése szinte hibátlan.
4. oldal / 4