Versenyző profil

Alkategóriák

Kata három héttel az Arnold Classic előtt gyakorlatilag 90%-os formában van.
Már szinte csak a finom hangolás van hátra, innen akár egy hét alatt is képes lenne csúcsformát hozni.
Ricsi hosszú pihenőt tartott az őszi idény után.
Ricsinek felemásra sikerült az őszi idény, volt benne, ami sikerült, és volt a mi nem.
Maradjunk annyiban, egyikünk sem erre számított, de úgy vélem, ezen már nem érdemes rágódni, inkább előre kell nézni, és tovább menni, ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni.
2015. február 08., vasárnap 21:01

Fister András ma 18 éves!

Írta:
András ma töltötte be a 18. életévét. Boldog születésnapot!
A testsúlya ezen a szép napon 102 kg, tehát elért egy sokak által fontosnak vélt mércét.
Andris tavaly sikert sikerre halmozott, minden korosztályos versenyt megnyert, amit 21 év alatt rendeztek.
2015. február 06., péntek 12:31

Deák István elkezdte a felkészülést

Írta:
Deák Pisti elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre.
Pisti aránylag jó alapokról indul, a súlya 94-95 kg, az időszaknak megfelelő formában.
Pisti idén tavasszal szeretné bebizonyítani, helye van a hazai elitben, és szeretne minimum dobogós helyezést elérni az NAC Világbajnokságon, a junior kategóriában, Varsóban.
Ennyi idő elteltével már ki merem jelenteni, Katával kimondottan szeretek dolgozni.
Az edzésben fanatikus, nem nyafogós, és nincsenek felesleges kérdései.
Nagyon jó adottságai vannak, minden apró változtatásra ijesztően gyorsan reagál.
2015. február 01., vasárnap 21:03

Mi lehet Major Zsolt sikereinek titka?

Írta:
Ezt egy sportolókkal kapcsolatos könyv számára kell megfogalmaznom, de úgy döntöttem, a cikket felteszem a saját oldalaimra is.
Zsolti 2007-ben került hozzám, akkor még 68 kg volt a testsúlya, és a felépítése sem volt hibátlan.
Első közös versenyünkön, a Superbodyn, szerintem bírói tévedés miatt nem került az első hat közé.
Aztán eltelt fél év, és Zsolti második lett a Bodysport Kupán, majd élete első nemzetközi versenyén 5. helyezést ért el a WABBA Európa bajnokságon.
Jasztrab Kata felkészülésében már segédkeztem egyszer, a tavalyi Arnold Classic előtt.
Akkor már csak a finom hangolásban segítettem, Kata már 90%-os formával érkezett Magyarországra, tán 2 hetet töltött itthon, az Amerikai Arnold előtt.
Már akkor is nagyon jó formában volt, nem véletlen, hogy a legjobb Európaiként 3. helyezést ért el a kategóriájában.
2015. január 24., szombat 17:49

Zsibrita Ádám az alapozás kezdetén

Írta:
Ádámot tavaly augusztusban ismertem meg, Deák Pistin keresztül.
Nagy lelkesedéssel beszélt a terveiről, hogy versenyző szeretne lenni, és hogy a cél érdekében mindenre hajlandó, és fanatikus, és elszánt stb…stb…
A szavai nem győztek meg, sok ilyen, és ehhez hasonlót hallottam már.
De úgy voltam, ha már idefáradt, adok neki egy esélyt, leírtam hogyan étkezzen, hogyan edzzen, és javasoltam időnként járjon fel kontrollra.
Ádám azonban kiderült, nem csak a nagy szavak embere, hanem képes tenni is az álmaiért.
2015. január 22., csütörtök 20:47

Deák István javuló formában

Írta:
Deák Pisti tavaly ősszel bebizonyította, képes diétázni, és jó formát hozni egy adott időpontra, és ez az ő esetében nagyon nagy dolog.
Előtte inkább a mesemondók közt volt számon tartva, a bölcs idézeteivel, és a frázis pufogtatásokkal.
Tavaly ősszel azonban tovább lépet a mesemondók közül a sportolók táborába, és majdnem teljesen következetesen végig csinált egy felkészülést.
Németh Robi tavaly tavasszal elkezdte a felkészülést, biztató formába lendült, de sajnos nem tudott versenyen indulni, mert egészség ügyi problémák merültek fel.
Az óta Robi már teljesen meggyógyult, és nagy kedvvel végzi az edzéseit.
Személyi edzőként dolgozik, a tanítványai szeretik, és bíznak benne.
Versenyző felkészítéssel is foglalkozik, például Fekete Dóra, és Keveházy Klementina is az ő tanítványa.