2017. május 18., csütörtök 19:59

Bodysport Kupa, a saját versenyzőim értékelése

Írta:

A mi sportágunk versenyeinek véreredménye a bírók kezében van, nem mérhető a teljesítmény stopperrel, vagy centiméterrel, így az értékelés mindig szubjektív.

Éppen ezért, csak a saját versenyzőim teljesítményét értékelem, abban reménykedve, nem lesz belőle sértődés, és talán elfogadják a véleményem.

A mostani csapat hozzáállásával összességében elégedett vagyok, mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot.

A Tehetség Kutató Kupán nagyon ígéretes versenyzőket láttam, Kenéz Árpád, Szűr Zoltán, Horváth Pál egyaránt komoly fizikumot mutatott fel.

2017. május 12., péntek 08:20

Bodysport Kupa, ahogy én láttam

Írta:

A tavaszi Bodysport Kupát új helyszínen, új informatikai háttérrel rendeztük meg, ami jó döntésnek bizonyult, de ezt a verseny előtt még nem tudhattuk, mi tagadás, volt bennünk némi félelem, de sok munkával, odafigyeléssel végül minden sikerült.

Budapesten belül maradtunk, ami kimondottan jót tett a nézőszámnak, szerintem ebben a tekintetben bizonyosan tovább léptünk.

A versenyzők számát tekintve stagnálás volt megfigyelhető, nagyjából annyian voltunk, mint az őszi versenyen.

2017. május 08., hétfő 17:56

Bodysport Kupa, képekben

Írta:

Galériánkban 2600 kép található a versenyről.

A képeket lásd itt.

2017. május 08., hétfő 10:37

Bodysport Kupa, végeredmények

Írta:

Közlöm a Bodysport Kupa végeredményét.

Úgy érzem, mindent megtettünk azért, hogy a versenyzők, és a nézők is jól érezzék magukat.

Az ember próbál tökéleteset alkotni, de az ember tökéletlen, aki dolgozik, néha hibázik is, ezzel együtt úgy vélem, sikeres verseny volt.

Végeredmények:

Tehetség Kutató Kupa

2017. május 01., hétfő 18:56

Bodysport Kupa díjazása

Írta:

Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Nemzetközi Nyílt Szabadidős verseny díjazását.

A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.

Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.

Tehetség Kutató Kupa díjazása:

Minden induló kap oklevelet, emlékérmet.

2017. április 27., csütörtök 10:38

Frey Classic 2017, ahogy én láttam

Írta:

Az idei Frey Classic színvonala minden eddiginél magasabb volt, a versenyzők színvonalát, és a számát tekintve egyaránt.

A testépítő kategóriában minden induló rendelkezett világbajnoki helyezéssel, és legalább 10-en voltak világbajnokok valamilyen nemzetközi szövetségnél.

A lányok mezőnye is rettenetesen nehéz volt, erős mezőny gyűlt össze.

A férfiaknál engedtek indulni egy volt IFBB profit, ami szerintem nem túl jó ötlet, de a verseny színvonalát kétségtelenül emelte.

Ez szerintem tendencia lesz, a profi kártyával rendelkező, de abból semmit nem profitáló IFBB profik szerintem sorra megjelennek majd az NAC pénzdíjas versenyein.

Ildi tavaly már remekül szerepelt a hazai versenyeken, éppen ezért úgy döntött, idén tovább lép.

Rögtön egy elit nemzetközi versennyel, a Frey Classic-al kezd, ahol az indulás feltétele döntős helyezés elérése az NAC nemzetközi versenyein.

Ildi remek formában van, már most jobb, mint tavaly a versenyeken.

És még csak most kezdi a vízhajtást, ami szerintem még sokat fog javítani a fizikumán.

Ildi arányai jók, a pózolása kezd magabiztos lenni, még picit száradnia kell, illetve gyorsítani kell a pózolását, és meg kell tanulnia kicsit jobban előadnia magát, bár elmondása szerint éles helyzetben neki ez jobban megy, mint a gyakorlásnál.

Ildivel egy éve dolgozom együtt, ez idő alatt úgy vélem, minden tekintetben sokat fejlődött.

Zsuzsi nagyjából két éve edz nálunk, illetve több mint egy éve a Vida Fitneszben dolgozik, mint edző.

A versenyzéssel a tavalyi idényben ismerkedett meg, rögtön sikeres idényt zárt, minden versenyén dobogós helyezést ért el, ahol indult.

Idén azonban tovább szeretne lépni, magasabbra tette a lécet, úgy döntött, nemzetközi szinten is kipróbálja magát.

Két hét múlva, egy elit versenyen a Frey Classic-on kezd, majd a Bodysport Kupa, az IBFF EB, és az NAC VB következik.

Csupa erős verseny, ahol nem lehet taktikázni, mindenhol maximumot kell nyújtani, mert kiegyensúlyozott mezőny várható.

2017. április 02., vasárnap 19:32

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Írta:

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Első sorban egy új szponzori kezdeményezést szeretnék közölni, ami úgy vélem, nagyon jó kezdeményezés, nagyon pozitív a sportág népszerűsítése szempontjából.

A Superior cég a Bodysport Tehetség Kutató Kupa abszolút testépítő bajnokát egy éven keresztül támogatja termékeivel, havi 20 000 Ft értékben.

A 21 év alatti, a 24 év alatti, és a 24 év feletti testépítő kategóriák győztesei megmérkőznek az abszolút bajnoki címért, és a győztest a Superior cég egy éven keresztül támogatja, a fent leírt mértékben.

A Pro Nutrition cég a Bodysport Kupa nemzetközi szabadidős verseny, NAC, WABBA VB kvalifikációs verseny egy kategória győztesét fogja támogatni, havi 30 000 Ft értékben, egy éven keresztül.

Hogy ez melyik győztes lesz, azt a cég képviselői fogják kiválasztani.

Ricsinek nem a legjobban kezdődött ez a felkészülés.

Előbb infulenzás volt, majd begyulladt a bölcsességfoga, a kettő együtt két hét kihagyás, és mínusz tíz kiló, rögtön a felkészülés kezdetén.

Akkor nagyon el volt keseredve, valahol joggal, hiszen az alapozás végén 105 kg volt, jó formában.

Azonban nem adta fel, hétről hétre javult, és úgy tűnik, kezdi utolérni magát.

Mindig mondom, nincs ideális felkészülés, jobb hogy ezek a problémák a felkészülés elején jelentkeztek, mint mondjuk a verseny előtt két héttel.