2009. március 26., csütörtök 22:53

Interjú Sére Sándor erdélyi testépítővel

"minden elért eredmény fontos"!
Sére Sándor egy közismert alakja az erdélyi, és egyben a román testépítésnek.
Több mint két évtizede aktív versenyző, tehát elmondható róla, hogy
viharvert, sokat látott,rutinos hírnöke ennek a műfajnak. A továbbiakban a vele készített rövid interjút tesszük közzé itt a Bodysporton.
Mivel edzés rovatunk az egyik leglátogatottabb rovatunk, azon belül pedig a legnagyobb érdeklődés a háromnapos edzéstervek iránt van, így alternatívaként leközlünk egy újabb háromnapos edzéstervet.
Elsősorban olyan sportolóknak, akik a három napon belül a hátizmokra akarnak koncentrálni.
2007. szeptember 29., szombat 16:55

A testépítés egyik alapja: az anatómia

Anatómiai ismeretek nélkül elképzelhetetlen a testépítés. Ma már természetes, bárki számára hozzáférhető tanulmány. Mivel sportágunk számára nagy jelentőséggel bír, kicsit megkíséreljük nyomon követni ezt az ősi, misztikával övezett tudományt.
Az ősi egyiptomi kultúra máig is fellelhető emlékei a piramisok. A királysírok feltárása során megismert temetkezési szokások bizonyítják, hogy őseink, részben talán kíváncsiságból, részben szükségből, törekedtek az emberi szervezet megismerésére.
2007. szeptember 29., szombat 16:55

Mit tegyünk, ha bekövetkezik a vállsérülés?

A vállsérülések leggyakoribb kiváltó oka a fekve nyomás.
Alap gyakorlat, szükséges a nehéz súlyok használata, sokan erőltetett ismétléssel végzik.
A túlterheléses húzódások összefüggenek a fekve nyomási stílussal. Akik szélesen nyomnak fekve, általában a mell alsó részére helyezik a súlyt, így indítási fázisnál a váll komoly igénybe vételnek van kitéve.
A testépítők leggyakoribb sérülése a vállsérülés.
Véleményem szerint a vállsérüléseit a túlzott igénybe vétel okozza, sokkal inkább, mint a test összes bármely egyéb részein. A legnagyobb terhelésnek ez a terület van kitéve.
Sérülések lehetséges okai, a teljesség igénye nélkül:
Kirják Peti fél éve edz a Vida Fitnessben.
Felfigyeltem rá, és mikor megtudtam, még nincs 23 éves, rábeszéltem, készüljön fel a tavaszi szezonra. Mivel a N.A.B.B.A. illetve N.A.C. szövetségeknél a junior kategória határa 23 év, így nyilvánvalóan e két szövetség junior világbajnokságára készül.
A hazai versenyek közül a május 16.-án Tabon, illetve május 23.-án Szentesen, az általunk szervezett versenyeken indul.
Képek Petiről
Zsoltival a Super Body után ismerkedtem meg. Komoly eredményeket elért erőemelő volt, magyar bajnokságot is nyert. A testépítés azonban más sportág, és Zsoltnak a szálkásítás terén nincs tapasztalata. Ezért kérte a segítségünk.
Bő három hónappal a versenyek előtt az időszaknak megfelelő állapotban van, méretei meggyőzőek. Felkészülését folyamatosan nyomon követjük majd, remélem, segítségére tudunk lenni a versenyekre való felkészülésben.

Szóba került, közösen szervezünk május 23.-án, Szentesen versenyt, a szervezés jól halad, végleges döntés március közepén várható.
Zsolti ezen a versenyen, illetőleg május 16.-án a Tabon rendezendő versenyen biztos indul.

Nemzetközi szereplése ezen versenyeken elért eredményének függvénye. Ha jól sikerül, valószínű részt vesz valamelyik nemzetközi szövetség által rendezett versenyen is.
Ígérete szerint mindent megtesz, hogy így legyen.

Vida Zoltán
Már másodszor Kathi Béla lett az év sportolója, Hajdú-Bihar megyében!
Béla gőzerővel a 2009-es Budapesti W.A.B.B.A. V.B.-ra készül, ahol a profi kategóriában versenyez majd.
A 2009-es évben a Suzuki használatra egy évre ingyen biztosít egy SX-4-et Bélának, mint a megye legeredményesebb sportolójának.
Jó érzés ilyen híreket hallani, hogy végre egy testépítőt megbecsülnek, elismerik az eredményeit, és boldogul a hétköznapokban is, nem csak a színpadon.
2009. február 26., csütörtök 09:52

A túledzettségről-folytatás...

A túlterhelésnek sok jele van. Előző írásomban a legáltalánosabb, könnyen felismerhető túledzettségről írtam.
Azonban főleg állóképességi sportolóknál, idősebb atlétáknál a tünetek nem ilyen egyértelműek.
Vannak más jelek is, amik túledzettségre következtetnek.
Az állóképességi sportolók, illetőleg az idősebb atléták rendkívüli edzésmunkát is képesek elviselni, így náluk a tünetek sokszor nem olyan egyértelműek, mint az előző cikkben leírtakban.
2009. február 22., vasárnap 20:35

Edzésvideó Obertol Dáviddal a K.O. Gymben

A szárnyait bontogató "Oby", az elmúlt ősszel már megmutatta oroszlánkörmeit, hogy a jövőben bizony számolni kell vele a "kínpadon".
Jó szezont produkált, minek következtében úgy döntött, hogy idén ősszel újfent megméretteti magát.
Mivel még alig múlt 20 éves és a W.A.B.B.A. valamint a N.A.C. szabályai szerint a junior korosztály 24,illetve 23 éves korig terjed, még bőven van ideje és persze tartaléka, hogy továbblépjen a fiatalok között.
Videó megtekintése