Versenyző profil

Alkategóriák

Attila már rutinos versenyző, több rangos verseny győztese, így várható volt, semmit nem bíz a véletlenre, és nem fog hibázni.
Ezzel együtt, a mostani formája még engem is meglepett, olyan jól sikerült a forma időzítése, hogy a szezon első versenyén szerintem jobban fog kinézni, mint eddig bármikor ez előtt.
Föcinek a formába hozással soha nincs gondja, mindig rettentően száraz.
Az élvonalbeli versenyzők után két teljesen újonc versenyzőt szeretnék bemutatni, Darók Patrikot, és Bujdosó Györgyöt.
Mind a versenyző Gyöngyösi, de nem egy teremben edzenek, de ismerik egymást.
Mind a ketten a Bodysport Tehetség Kutató Kupán fognak indulni, a men's physique kategóriában.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén 3 magasság kategória lesz a men's physique-ben, -172 cm, -179 cm, és +179 cm.
2014. szeptember 07., vasárnap 14:31

Felkészülés az őszi idényre: Major Zsolt

Írta:
Zsoltival már a sokadik idényt csináljuk együtt, szinte már fél szavakból is értjük egymást.
Zsoltinak talán még soha nem sikerült ilyen jól az alapozás, nem volt beteg, sem sérült, így teljes erőbedobással tudott készülni.
Ez meg is látszik a fizikumán, ilyen magas testsúly mellett még soha nem volt ilyen jó formában.
2014. szeptember 06., szombat 11:53

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi idén először nyílt testépítésben versenyez, tavaly közös megegyezéssel úgy döntöttünk, nem erőlteti tovább az atletic kategóriát, hanem feljebb lép.
Ricsi szerintem helyesen döntött, hiszen csak így van lehetősége a tovább fejlődésre, az atletic kategória stagnálás lett volna a számára.
Ricsi rengeteget fejlődött egy év alatt, és még messze van az igazi csúcsformájához, azt november végére tervezzük.
2014. szeptember 04., csütörtök 10:34

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

Írta:
Andrisnak ősszel hosszú idénye lesz, és a vége lesz a legnehezebb, akkor lesznek a legjelentősebb versenyei.
Andris a magyar testépítés csoda gyereke, a képeken látható fizikumot 17 évesen érte el, és ha rágondolok, hogy 23 éves koráig még junior, félelmetes milyen potenciál van benne, és mit érhet el.
Andris ilyen hosszú versenyidényt még nem csinált végig, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan a végére legyen a legjobb, ne égjen ki már az idény felénél.
2014. szeptember 03., szerda 22:46

Felkészülés az őszi idényre: Somogyi Ottó

Írta:
Ottót több mint 30 éve ismerem, és több mint 20 éve vagyunk baráti viszonyban.
Ez idő alatt soha nem volt köztünk semmi súrlódás, sem vitás kérdés.
Ottó több mint 10 éve a Vida Fitnesz megbecsült vendége, sőt a fia is nálunk edz, és a mi színeinkben volt junior magyar bajnok.
2014. szeptember 01., hétfő 22:15

Felkészülés az őszi idényre: Keveházy Klementina

Írta:
Klementina fél éve edz a Vida Fitneszben, Németh Robi segítségével.
Robinak azonnal feltűnt, hogy alkatilag tehetséges, és lenne tehetsége a versenyzéshez.
Rövid rábeszélés után Klementina már hajlott rá, hogy felkészül az őszi idényre.
2014. augusztus 30., szombat 20:12

Felkészülés az őszi idényre: Major Zsolt

Írta:
Zsoltinak 3 hete van az első versenyig.
Első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, ahol már 85%-os formát tervezünk.
Zsolti jelenleg 94 kg, kimondottan jó formában.
2014. augusztus 28., csütörtök 11:05

Felkészülés az őszi idényre: Soós Bernadett

Írta:
Berni egy hetes nyaralás után folytatja a felkészülését a Pro Nutrition Grand Prix-re.
Mivel ez a cég szponzorálja, így eredeti kategóriájában, a fitness-ben bemutatót is fog tartani a versenyen, a kislányával közösen.
Berni első versenyén nem a saját kategóriájában indul, hanem fitness modellben kategóriában versenyez.
2014. augusztus 27., szerda 13:13

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi tavaly novemberben 3. helyezést ért el az N.A.C. Universumon, az atletic kategóriában.
Már tavaly is nehezen hozta a súlyát, ezért úgy döntött, idén feljebb lép, és nyílt testépítésben fog versenyezni.
Ricsi az eltelt idő alatt rengeteget fejlődött, főleg méreteiben.