Versenyző profil

Alkategóriák

2013. március 12., kedd 16:19

Felkészülés a tavaszi idényre: Bata Szilvia

Írta:
Szilvi tavaly vágott bele a versenyzésbe, és elő nekifutásra második lett a Bodysport Kupán, a tehetségkutató kategóriában, a modellek között.
Idén már ebben a kategóriában nem versenyezhet, csak a nyílt szabadidős versenyen, ami N.A.C. és W.A.B.B.A. kvalifikáció is egyben.
Szilvi sajnos két teljes hónapot kihagyott, igazán nem értem miért, jobban örültem volna, ha közösen csinálhattunk volna egy alapozást.
Ez már füstbe ment terv, sajnos már az idő túl rövid, tehát a formába hozásra koncentrálunk.
2013. március 07., csütörtök 10:32

Felkészülés a tavaszi idényre: Botiz Sándor

Írta:
Botiz Sándor, művésznevén Szása tíz éve edz, ebből öt évet a Vida Fitneszben.
Szásának elég kalandos élete volt, Nagyszölősön, Erdélyben született, majd a család Kárpátukrajnába költözött.
Innét később visszaköltözött Erdélybe, majd Magyarországba.
Dolgozott éveken keresztül Spanyolországban, de a válság miatt végül ismét Magyarországra jött.
Már itt él 6 éve, és úgy néz ki, megtalálta a számítását, és itt is marad.
Szása most versenyre készül, megpróbálkozik a tavaszi idénnyel.
Lakatos Misit nem kell bemutatni a testépítés berkeiben, szinte mindenki ismeri, és elismeri, egy hatalmas szívű őszinte sportember, akinek ez a sport a lételeme.
Ez a TV riport a 2010-es világbajnokság után készült, ahol Misi világbajnok lett, a masters 2 kategóriában.
Hosszú út vezetett idáig, szülőfalujából, Köbölkútról indult, egy Marosvásárhely melletti kis magyar faluból, egészen a világbajnoki dobogó tetejéig.
Mikor Magyarországra jött, nem ismert senkit, nem volt támogatója, szponzora, csak magára számíthatott, munka mellett edzett, egészen addig, amíg az első jelentős versenyeket megnyerte.
Utána már nyilván valamivel könnyebb lett, de soha nem könnyű, Misinek minden győzelemért keményen meg kellett dolgozni.
Örülök neki, hogy szűkebb hazájában, Erdélyben elismerték a teljesítményét, és elkészítették Vele ezt az interjút.
Lakatos Misi, Palecian Judit interjú megtekintése
Fister András két hónapja keresett meg, segítsek neki felkészülni a tavaszi idényre.
András láthatólag betartja az utasításaimat, az eltelt két hónap alatt rengeteget fejlődött.
Jövő hét elejétől kezdődik nála a formába hozás, persze nagyon óvatosan, hiszen egy 16 éves versenyzőről van szó, így sem az étkezésében, sem az edzésében nem terveztem radikális dolgokat.
András kellően motivált, a pózolása is folyamatosan javul, látszik rajta, sokat foglalkozik a verseny felkészüléssel.
2013. február 21., csütörtök 23:19

Jászsági tehetségek a Vida Fitneszben

Írta:
Kohári Ricsi nálunk kezdett versenyezni, három évvel ez előtt.
Az óta nagy utat járt be, az ismeretlenségből országosan, sőt nemzetközileg is elismert versenyzővé vált.
Nyilván az elismertsége Jászberény és környékén még nagyobb, szinte mindenki ismeri, aki testépítéssel foglalkozik.
Ma Ricsi két fiatal, tehetséges lánnyal érkezett hozzánk, mind a hárman edzettek, és utána természetesen nem maradt el a közös pózolás, ami szinte nálunk már hagyomány.
Csala Lillát már sokan ismerhetik, az I.F.B.B. szövetségnél versenyzett, volt 4. az Arnold Classic válogatón, illetőleg a Superbodyn 7. helyezést ért el.
Első sorban remek lábgenetikája miatt figyeltek fel rá, ezt az adottságát még Rubos Kati is elismerte, akiről tudjuk, Szikszai Gabriella után a legeredményesebb női testépítő volt, profiként is versenyzett, az I.F.B.B. szövetségnél.
Somogyi Krisztián Lilla barátja, Ő még teljesen kezdő, első versenye a Bodysport Kupa lesz, a tehetség kutató kategóriában.
Lilla 165 cm magas, jelenleg 70 kg.
Két teljesen kezdő hölgyet szeretnék bemutatni, mind ketten nagyon fiatalok, Hajni 22, Szilvi 16 éves.
Remek adottságokkal rendelkeznek, és nagy lelkesedéssel végzik az edzéseiket.
Tavasszal csak a Vida Fitnesz házi versenyén indulnak, ez június végén, július elején lesz, a cél az, hogy addigra elsajátítsák a versenyfelkészülés alapjait, és megtanulják a színpadi mozgást, készség szinten.
Hajni 156 cm magas, jelenleg 48 kg, 2 éve edz fitnesz szinten, előtte 4 évet szertornázott.
Balázs a tavalyi évben rengeteget fejlődött.
Utolsó versenyén, a Bodysport Kupán 4. helyezést ért el, érett fizikummal, és javuló színpadi mozgással versenyzett.
Az óta kicsit visszavett a tempóból, lazábban edzett, most döntött úgy, elkezdi az alapozást, és megpróbál felkészülni a tavaszi szezonra.
Balázs 188 cm magas, jelenleg 115 kg, az időszakhoz képest jó formában.
Deák Pisti főleg rendkívül aktív internetes tevékenysége miatt ismert, ki így, ki úgy viszonyul hozzá, de egy biztos, sokan ismerik.
Pisti még nagyon fiatal, 20 éves, talán ezért vannak sokszor egymásnak ellent mondó gondolatai.
Most azonban meg kell dicsérjem, végre eldöntötte, mit akar, és a mutatott forma alapján jó úton jár.
Megkockáztatom, ha így fejlődik, a versenyeken nyújtott teljesítménye alapján többen fogják ismerni, mint az internetes tevékenysége miatt.
Fister András a legfiatalabb versenyzőm, most töltötte be a 16. évét.
Nagyon tehetséges, nagyon lelkes, és jelenleg még szerény is, remélem ez így is marad, bízom benne, az esetleges eredmények nem formálják át a személyiségét.
András már az általam ajánlott edzésterv szerint készül, és az étrendjét is én állítottam össze.
Ez már három hét után látható változást idézett elő a fizikumán, három liter fölösleges víztől szabadult meg úgy, hogy közben az izomtömege nem csökkent.