Versenyző profil

Alkategóriák

2013. június 27., csütörtök 10:57

Felkészülés a háziversenyre: Dietrich Ádám

Írta:
Ádám szinte teljesen kezdőként került a Vida Fitneszbe.
Tele volt egymásnak ellentmondó, interneten szerzett információkkal, komoly feladat volt a sok felesleges álinformációtól megszabadítani.
Az alapokra magam tanítottam, minden izomcsoportot végig edzettem vele, és az óta is nyesegetem nála az internetes vadhajtásokat.
Ádám önmagához képest rengeteget fejlődött, a felépítése nagyon esztétikus, problémái a lábizmaival vannak, sajnos le vannak maradva a felsőtestéhez képest.
Szombaton rendezzük meg szokásos háziversenyünket, két kategóriában versenyezhetnek a versenyzők, testépítésben, és fekvenyomásban.
A háziversenyünk Molnár Miklós erőemelő világbajnok emlékére Molnár Miklós emlékverseny néven rendezzük meg.
Miklós 22 magyar bajnoki címet nyert, több mint 30 évig volt a barátom, és 16 évig a kollegám.
A versenyzők nagyon komolyan vették a felkészülést, önmagához képest mindenki sokat alakult.
2013. május 22., szerda 22:41

Kohári Richárd biztató formában...

Írta:
Ricsi 3 évvel ez előtt jelent meg nálam az edzőteremben, már akkor is feltűnt, milyen kiváló adottságokkal rendelkezik, pedig akkor még csak 67 kg volt, ami a 177 cm-es magasságához képest nem volt valami sok.
Az óta már sok minden történt, nyert Superbodyt, volt 6. az N.A.C. Universumon junior, illetve atletic kategóriában, és nyert Svájcban az N.A.C. Openen, atletic kategóriában.
Most az alapozás kezdeti szakaszában 93 kg a testsúlya, remek formában, 2 hét alatt színpadképes formába tudna kerülni.
Persze erre nyilván nem kerül sor, Ricsi az őszi idényre készül, és úgy néz ki, nem bír már befogyni az atletic kategóriába, hanem nyílt testépítésben fog versenyezni.
Dóri négy éve edz a Vida Fitneszben.
Rögtön feltűnt, könnyen izmosodik, és alkatilag tehetséges.
Edzéseit Németh Robi segítségével végzi, a verseny felkészülésben is ő segített neki a legtöbbet.
Dóri a nyílt szabadidős versenyen fog indulni, a fitnesz figure kategóriában.
2013. április 27., szombat 15:33

Major Zsolt nyolc hét alapozás után

Írta:
Zsolti nyolc hete kezdte a vastagítást, nyolc hete 89 kg volt, most 94 kg a testsúlya, úgy hogy közben a formája is javult.
Zsolti nagyon nehezen tudja növelni a súlyát, de amit növekszik, az minőség, nem hajlamos a vizesedésre, zsír pedig végképp nem jön rá.
Zsolti arányaiban szinte hibátlan, szépek az izomtapadásai, minden izma egyformán kidolgozott, pár hét alatt bármikor színpadképes formában van.
A cél a vastagítás végén a 98 kg-os testsúly elérése, legalább ilyen formában.
2013. április 26., péntek 23:21

Kökény Béla a Vida Fitneszben

Írta:
Ma edzőtermünk vendége volt Kökény Béla, aki egy melledzésre látogatott hozzánk, melyről Andrasek Krisztián révén videó is készült.
Béla még nekem is sokkoló látvány volt, a maga 120 kg-os testsúlyával, melyhez 172 cm magasság társul, a karja jelenleg 57 cm begyúrva, ami egy egészen elképesztő látvány.
Béla alig 2 éve tűnt fel a testépítő versenyeken, rögtön az első versenyén olyan versenyzőket előzött meg mint Füzesi Tibi, és Major Zsolt.
Egy ilyen kezdés után egyértelmű volt, hogy nemzetközi szinten is eredményes lesz, rögtön az első évben W.A.B.B.A. Világbajnoki címet nyert.
2013. április 08., hétfő 16:35

Kohári Richárd nyolc hét alapozás után

Írta:
Ricsivel közösen úgy döntöttünk, nem versenyez tavasszal, csak az őszi idényre készül.
Ricsi nyolc hete kezdte el az alapozást, az alapozás kezdetén 87 kg volt a súlya, most 93 kg, megkockáztatom jobb formában, mint 87 kg-osan az alapozás kezdetén.
Ricsi szerencsére vastagítás alatt sem hajlamos az elhízásra, kicsit nehezen nő a súlya, de amit gyarapszik, az javarészt minőség.
2013. április 01., hétfő 13:43

Jenei Pisti hat héttel a Bodysport Kupa előtt

Írta:
Pisti magasságához mérten az egyik legnagyobb izomtömeggel rendelkező magyar testépítő.
Pisti 172 cm, és jelenleg 114 kg.
Mivel Pistinek nincsenek olyan klasszikus arányai, mint mondjuk Molnár Petinek, így Pisti ezt a hiányosságát csak hatalmas méreteivel, illetőleg nagyon mély definícióval tudja ellensúlyozni.
A képeket nézve, a méretek rendben vannak, azonban definícióban Pistinek még sokat kell javulnia, hiszen első versenye, a Frey Classic pontosan három hét múlva lesz.
A verseny súlyát 100-102 kg környékén tippelem, ami azt jelenti, Pistinek legalább 12-14 kg kell fogynia, 3 hét alatt.
2013. március 29., péntek 10:10

Felkészülés a tavaszi idényre: Illés Norbert

Írta:
Illés Norbi érett, rutinos versenyző, sok versenyen bizonyított már, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
Norbi úgy döntött, idén a teljes szezont végig versenyzi, tehát a tavaszi, és az őszi idényben egyaránt színpadra áll.
Felkészülése során a Scitec cég termékeit használja, a diétáját, és az edzéstervét saját maga állítja össze.
Íme az Ilés Norbival készült interjú, a verseny idény kezdetén:
2013. március 20., szerda 21:45

Felkészülés a tavaszi idényre: Simon Attila

Írta:
Attila rengeteget fejlődött az utóbbi fél évben.
Arány hibái is sokat javultak, itt főleg a váll, és hát szélességére gondolok.
Sajnos a pózolás még mindig problémás, Attila nagyon nehezen érez rá a helyes mozgásra, még mindig szüksége van a tükör nyújtotta kontrollra.
Róla is elmondható, edzés közben nagyobbat mutat, mint pózolás közben.