2008. január 23., szerda 20:39

Mr. Olympia - Larry "The Legend" Scott

Induló új „sorozatunkban” a versenyek-versenye a Mr Olympia történetét szeretnénk végigkísérni, azokon a testépítőkön keresztül akik már álltak a korona alatt…vagy ahogy Larry Scott mondta: „átélték a világ nyolcadik csodáját”.

Bélával a bodysport is készített már több interjút, most viszont először láthatunk videó összefoglalót Béla W.A.B.B.A. V.B. szerepléséről, amelyet mint tudjuk, megnyert, sőt, utána besöpörte az abszolút világbajnoki címet is!
Videó megtekintése

Béla beszél az őszi felkészüléséről, edzéséről, táplálkozásáról, illetőleg a versenyeken elért helyezéseiről.
Jövőbeli terveiről, arról, hogy erős ember versenyeken akar indulni, és teljesen egyedül álló módon, három különböző sportágban szeretne eredményes lenni. A fekve nyomás, mint tudjuk adott, világbajnok volt ebben a sportban, a testépítés szintén, meglátjuk az erős emberek közt sikerül hasonló eredményt elérni.
Rövid távú célként Béla akar lenni a legerősebb magyar erős ember, világ kupán pedig szeretne az első ötbe kerülni! Mi pedig szurkoljunk, hogy sikerüljön.

Vida Zoltán
Interjú Hegyi Gorilla Kathi Bélával, Liszka Péter masters világbajnokkal, Major Zsolt nemzetközi bajnokkal, Máté Szilvia Super Body második helyezett fitness forma versenyzővel, Gyöngyösi Roland Super Body bronzérmes testépítővel, La Llave Alex Super Body abszolút bajnok testépítővel.
Video megtekintése
Az I.F.B.B. magyar weblapján megjelent egy cikk, amely a különböző szövetségeknél elért bajnoki címek sportértékét taglalja. Ennek a szövetségnek én is tagja vagyok, de a leírtakkal nem tudok azonosulni. Tehát: első sorban a testépítő, és fitness sportot kell szolgálni, támogatni, népszerűsíteni, tartozzék az bármely szövetséghez. A magyar sikereknek örülni kell, független milyen szövetségnél érték el. Nincs annyi élversenyzőnk, hogy még szövetségek szerint is megosszuk, és szembe állítsuk őket. Olaszországban, Németországban ez nem jelent problémát, pedig ott lényegesen több versenyző van, mint hazánkban. A kutyaúszásról: Szántai Dóri simán nyerte az I.F.B.B. Ausztria Kupát, kutyaúszásban is verte a gyorsúszókat. Kathi Béci szintén verte Debrecenben az egész gyorsúszó mezőnyt, óriási különbséggel. Ők mindketten világbajnokok, így is kéne bánni velük.
Szombaton (dec.15-én ) a Vida Fitnessben készült interjúk alkalmával a testépítés néhány prominens alakjával - Szakács "Gyurma" , Kozaróczy "Bold Devil", "Tozo", Sára "Fráter" György, Vida Zoli - felvetettem és most írásban is megteszem a következő felkérést;

Sporttársak, barátok ! Mi történne ha egyetlen alkalommal félretennénk elveinket, valós vagy vélt sérelmeinket és összejönnénk egy elbeszélgetés, vélemény nyilvánítás, nézeteltérések rendezése céljából ,akár a Vida Fitnessben is ( Vida Zoli támogatja az ötletet teljes mellszélességgel, és erre a célra a termet is biztosítja ). Közös a célunk úgy vélem , azonosak a szándékaink azaz szolgálni a sportágat és a versenyzők érdekeit, tegyük hát azt függetlenül attól ki hol gyúr , hogy hívják , milyen táplálékkiegészítő cég termékeit fogyasztja.
2007. december 15., szombat 08:00

Legends of Bodybuilding II. - Serge Nubret

Mikor a 70-es 80-as évek testépítése szóba kerül, a persze legyőzhetetlen Arnold Schwarzeneggeren kívül, olyan nevek kerülnek elő, mint Franco Columbo, Sergio Oliva vagy épp Frank Zane … és talán valahol mélyen, a sor végén dereng a Serge Nubret-é. Azé a hihetetlen felépítésű testépítőjé aki pedig még abban a korban is úgy néz ki, mint ahogy legtöbbünk talán sosem fog, mikor Arnoldnak már rég övönátbuggyanós volt a ferdehas„izomzata”…

a_002

55 évesen…



Serge Nubret 1970-75 között az IFBB Europa szekciójának alelnöke volt, az 1973-as Mr. Olympian 3., majd a 75-ben 2. lett…ez után 1976-ban megalapította a WABBA-t. Érdekes törés : ) Az ok talán két szó: „Joe Weider”…és még kettő „Arnold Schwarzenegger”…az 1975-ös Mr Olympiára készülve állítólag (és a képeket nézve nemcsak állítólag) olyan formában volt ami addig elképzelhetetlennek tűnt (220 font, 4 %-os testzsír).

a_004a_003

Dél-Afrika előtt 1975…



A „pletyka” szerint mikor előtte néhány héttel Joe Weider meglátta azt mondta nem állhat színpadra ilyen formában mert úgy néz ki mint a Wweider-i idézet szerint: „pure Bullshit” (mindenki fordítsa kedvére). Mondván erre nem kíváncsiak a nézők … de verseny előtti képeket nézve inkább csak rommá verte volna a nagy Weider idolt : ) … a következő néhány hétben így nem edzett és nem diétázozz…végül 200 fontos testsúllyal indult, és lett második Arnold mögött és Ferrigno előtt.

Ezt követően 1984-ig versenyzett a WABBA égisze alatt. A 2003. évi Graveline-i WABBA Világbajnokságon pedig 63 (!) évesen még brutális formában vendégpózolt … közben mintegy 25 mozifilmben játszott olyan színészek mellett, mint Guliano Gemma (Titánok), Romy Schneider és Yves Montand (Cézár és Rozalie), vagy épp Jane Paul Belmondo (A Profi).

Edzés: nagy volumen, napi 2,5-3 óra és versenyek előtt napi 2000 felüléssel fejelve.

A napi menü valahogy így nézett ki:

SERGE NUBRET

EDZÉSBEOSZTÁSA

A. NAP

B. NAP

C. NAP

Délelőtt: Combfeszítő, Mell

Délelőtt: Váll, Kar

Délelőtt: Hát, Combhajlító

Gyakorlat

Sor.

Ism.-Pih.

 

Sor.

Ism.-Pih.

 

Sor.

Ism.-Pih.

Guggolás

8

12 – 2 p

Nyakból nyomás

6

12 – 1 p

Húzódzkodás

6

12 – 1 p

Lábtológép

6

12 – 1,5 p

Előreemelés

6

12 – 1 p

Lehúzás tarkóhoz

8

12 – 0,5 p

Lábnyújtás

6

12 – 1 p

Állighúzás

6

12 – 1 p

Lehúzás mellhez

6

12 – 0,5 p

Fekvenyomás

8

12 – 1 p

Oldalemelés

6

12 – 1 p

Kétkezes evezés

6

12 – 0,5 p

Tárogatás

6

12 – 1 p

Superszett:

 

 

Lábhajlítás fekve

8

12 – 1 p

Ferde p. nyomás

6

12 – 1 p

Egykezes bicepsz

8

12 – N

Lábhajlítás állva

8

12 – 1 p

Ferde p .tárogatás

6

12 – 1 p

Letolás csigán

8

12 – N

Felülés

 

2000

Áthúzás

6

12 – 1 p

Szuperszett:

 

 

 

 

 

Felülés

 

2000

Kétkezes bicepsz

8

12 – N

 

 

 

 

 

 

Tolódzkodás

8

12 – N

 

 

 

 

 

 

Álló vádli

8

12 – 1 p

 

 

 

 

 

 

Ülő vádli

8

12 – 1 p

 

 

 

 

 

 

Felülés

 

2000

 

 

 



Étkezés? Hát…napi 3-4 kg lóhús (a vicc, hoyg ez nem vicc), mellé szénhidrátként némi bab és rizs…ennyi. Mindez napi 2-4 (!) étkezésre osztva. Ahogy Ő maga mondta

„when his body would tell me. I just eat my 800gr of protein a day, and for the rest I let my body to guide me.” (Ahogy a szervezetem súgta. Én csak megeszem a napi 800 gramm fehérjémet és hagyom, hogy minden másban a szervezetem irányítson : )

Hát valahogy így … merthogy így is lehet csinálni … és persze azért is mert az élet túl rövid ahhoz, hogy kicsi maradj!

a
2007. november 25., vasárnap 13:07

Legends of the Bodybuilding

A testépítés hőskorát nekem a nyolcvanas évek jelentették, persze Én akkor még háromkerekű biciklivel jártam csajozni, de azok a testépítők, akik abban az időben versenyeztek, rendelkeztek azzal ami nekem a „FIZIKUM”. Lee Labrada, Francis Benfatto vagy épp Samir Banout és gépelhetném még, de minek.


2007. november 27., kedd 23:00

Étkezési alapelvek testépítőknek

A kiindulási alap a fehérje bevitelünk legyen, 2,5-3,5 gramm testsúlykilógrammonkénti fogyasztást célozzunk. Elsődleges fehérjeforrásaink legyenek a csirke-, pulyka-, marhahús, halfélék, cottage-cheese, sovány-túró, sovány-sajtok, tojásfehérje, fehérjekoncenktrátumok.

2007. augusztus 11., szombat 20:27

Új fényképek a galériában

Tekintsd meg képgalériánkat, ahol három ismert bajnokról, Scorus Bernátról, Kozaróczy Tiborról és Major Zsoltról közlünk képeket. A három testépítőről a Vida Fitness Center edzőteremben készítettünk képeket!

 

2007. szeptember 29., szombat 18:30

Alapozó női edzésterv

A felsőtest izmaira nagyon óvatos, készség szintű átmozgatás, combra, fenékre, vádlira átmozgató jellegű edzés. Nem szabad kellő alapok nélkül, rögtön teljes intenzitással edzeni, az izületeket, izmokat, fel kell készíteni az ilyen jellegű edzés munkára. Ellenkező esetben fejlődés helyett csak sérüléseket szedünk össze, ettől elkedvetlenedünk, (nem nekem való ez) és abba hagyjuk. Tehát fontos a rávezető jellegű edzés, ha tehetjük végezzük edzői segítséggel.