×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

Versenyző profil

Alkategóriák

2016. március 12., szombat 14:20

Bodor Júlia nyolc héttel a Frey Classic előtt

Írta:
Julcsi már volt ezüst érmes az NAC VB-én, utána azonban több évet kihagyott a versenyzésben.
Edzésben maradt, csak nem versenyzett, idén azonban úgy döntött, visszatér.
Genetikailag Julcsi szinte hibátlan, esetében a versenyfelkészülés szerencsére nem túl nehéz, csak élnie kell az adottságaival.

Julcsi 37 éves, 2008 óta aktív személyi edző, jelenleg a GetFit-River Fitness-ben dolgozik.
Saját bevallása szerint az edzés számára nem kényszer, szereti látni, érezni, ahogyan alakul, fejlődik a teste.
2016. március 07., hétfő 23:19

Kohári Richárd nyolc héttel a Frey Classic előtt

Írta:

Ricsi négy hete kezdte el az alapozást, a súlya jelenleg 102 kg, az időszaknak megfelelő formában.
A felkészülése most kezd célegyenesbe fordulni, jövő héttől kezdetét veszi a szigorúan vett verseny felkészülés.
Ricsi szerintem nem túl sokat fog veszíteni a testsúlyából a formába hozás alatt, inkább a súlya megtartása mellett válik majd egyre kidolgozottabbá.

2016. március 07., hétfő 23:09

Major Zsolt két hét alapozás után

Írta:

Zsolti némi gondolkodás után úgy döntött, indul a tavaszi idényben.
A felkészülést 2 hete kezdte, jelenleg 94 kg, az időszakhoz képest jó formában.
Zsolti egyébként sem hajlamos az elhízásra, egész évben viselhető formában van, nagyjából hat hét alatt bármikor képes formába lendülni.

2016. február 22., hétfő 21:44

Felkészülés a tavaszi idényre: Kiss Tibor

Írta:

Kiss Tibi Kormány Misin keresztül került hozzám.
Már a tavalyi NAC VB-én is remek formát hozott, igaz rettenetesen meg is szenvedett érte, nagyon nehezen tudott bemérni.
Végül sikerült, és a több mint 20 fős mezőnyben Tibi az előkelő 8. helyen végzett, élete első nemzetközi versenyén.
Most Tibi szintén atletic kategóriában szeretne versenyezni, most is nagyjából 10 kiló van rajta a kategória határáig, csak éppen a fizikuma sokkal jobb, mint egy évvel ez előtt.

2016. február 08., hétfő 21:04

Portik Zsolt három hét alapozás után

Írta:

Zsolti szorgalmasan készül az őszi idényre, és ez szerencsére meglátszik a fizikumán, az eltelt 3 hét alatt sokat változott.
Zsolti jelenleg 93 kg, az időszaknak megfelelő formában.
Tavaly 83 kg volt a versenysúlya, szerintem erre a mostani idényben legalább 4-5 kilót ráteszünk, vagyis 87 kg körüli versenysúlyt remélek.

2016. február 02., kedd 20:57

Major Zsolt indul a tavaszi idényben

Írta:

Zsolti némi gondolkodás után úgy döntött, indul a tavaszi idényben.
Zsolti őszi idénye vegyesre sikeredett, egy első, és két második hely volt a mérlege.
A felkészülése finoman szólva sem volt zavartalan, ami közbejöhetett, az közbe is jött, sajnos.

2016. január 30., szombat 20:48

Fister András hétfőn kezdi az alapozást

Írta:

Andrásnak ezzel a hétvégével véget ért az aktív pihenő.
Hétfőtől indul az alapozás, aminek az első fázisa 10 hetes lesz.
András jelenlegi testsúlya 105 kg, az alapozás első fázisának végén 110-112 kg-ot tervezünk, de ennél jobb formával.

2016. január 23., szombat 18:58

Kiss Renáta gondolkodik a tavaszi idényen.....

Írta:

Kiss Reni tavaly vegyes idényt zárt.
Végig a fitness shape, és a fitness figure kategória határán volt, remek formát hozott, de sajnos az NAC Universumon nem tudott nyerni, részben a rutintalansága, részben a bírói szempontok tisztázatlansága miatt.
Most Reni erősen gondolkodik a tavaszi szezonban, azon belül is a WBPF EB az, ami igazán érdekli.
Itt véleményem szerint az atletic kategóriában kéne indulnia, a sport modell kategóriát szerintem már kinőtte.

2016. január 18., hétfő 18:18

Horváth Norbert február elején kezdi az alapozást

Írta:

Norbi tavaly ősszel sikeres idényt zárt, minden versenyen dobogón végzett, ahol indult.
Ez remek eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, a tavaly ősz volt az első idénye.
Norbi még csak 23 éves, óriási tartalékai vannak, ha sikerül ilyen ütemben fejlődnie, szerintem már az ősszel nemzetközi szintű versenyző lehet.
Tavaly Norbi a 8. helyen végzett az NAC Universumon, az atletic kategóriában.

2016. január 17., vasárnap 18:11

Felkészülés a tavaszi idényre: Portik Zsolt

Írta:

Portik Zsolt tavaly ősszel kezdett versenyezni, a cél akkor még a rutinszerzés, és a színpadi mozgás elsajátítása volt, illetőleg annak felmérése, mennyire tetszik Zsoltinak ez a világ, amibe belecsöppent.
Zsoltinak sikerült jó formát hozni a versenyekre, élvezte a színpadot, és ebből az élményből erőt merítve úgy döntött, felkészül a tavaszi idényre.
Zsolti még csak 21 éves, így a számára a junior kategória még évekig elérhető, ebben az idényben is ezekre a versenyekre szeretne koncentrálni.
Zsolti tavasszal a Bodysport Kupán, a WBPF Kvalifikáción, a WBPF EB biztosan indul, a többi versenyen való részvétele még képlékeny.