Versenyző profil

Alkategóriák

2014. február 20., csütörtök 21:49

Felkészülés a tavaszi idényre: Füzi Krisztina

Írta:
A Múmia Team lányai: Füzi „Démon” Krisztina, a tékozló leány visszatért!
Az elmúlt év tavaszán a „Múmia Hárem”Fekete Démonja” már berobbant a köztudatba és versenyről versenyre egyre erőteljesebben megmutatta oroszlánkörmeit, mintegy nyomatékot adva, hogy idővel bizony számolni kell vele a nemzetközi porondon is.
Aztán a sors úgy hozta, hogy elváltak útjaink, más körülmények között kezdte az őszi felkészülést és színpadi megjelenésének köszönhetően a Tropical színeiben induló ifjú versenyző hölgy (amely egyben a Krypta Trófea egyik főtámogatója, valamint Krisztit is támogatja akárcsak a Peak Performance Products), komoly eredményeket ért el.
Budaörsön a WBPF verziójú vb-n a dobogó harmadik fokára állhatott a modell -165 cm-es kategóriában, majd november végén a Hamburgban megrendezett Univerzumon a fitnesz kategóriában épphogy lecsúszott a dobogóról és az előkelő negyedik helyet csípte meg.
Nemrégen megkeresett mondván, hogy a tavaszi versenyidényre szeretné a segítségemet kérni.
(„Jó az öreg a háznál. Ha nincs baj, az öreg majd kreál”!)
Jasztrab Katalin az I.F.B.B. keretein belül versenyez, jelenleg az Arnold Classic-ra készül.
Felkészülésének utolsó két hónapját Angliában végezte, Jenei István segítségével.
Katát Jenei Pisti hozta el hozzám, mondjak véleményt a fizikumáról, mert ingadoznak, milyen kategóriában versenyezzen az Arnold Classic-on.
Kata fizikumát látva, és a képeket nézegetve én a bodyfitness kategóriát ajánlanám, szerintem túl izmos, és túl száraz modellnek.
2014. február 17., hétfő 22:29

Plumbás Ádám négy hét alapozás után

Írta:
Ádám nagyon szépen alakult az első két hétben, 97 kg-ról 102 kg-ra ment fel a súlya, úgy, hogy közben az izom állaga is javult.
Eltelt újabb két hét, és Ádám már 104 kg, legalább olyan formában, mint 102 kg-os testsúllyal.
Vagyis minden tervszerűen alakul, nagyjából az történik, amit vártam.
2014. február 15., szombat 20:43

Soós Bernadett két hét alapozás után

Írta:
Bernadett nem könnyen szánja rá magát a felkészülésre, de ha úgy dönt, felkészül, akkor nagyon következetes, az edzésben, és a diétában egyaránt.
Ez látszik is a fizikumán, két hét alatt elképesztően sokat alakult.
Talán még engem is meglepett, pedig két éve, mikor az N.A.C. Universumra készült, teljesen hasonló volt a forgatókönyv, akkor is hihetetlen gyorsan érte el a versenyformát.
2014. február 13., csütörtök 22:24

Kohári Richárd elkezdte az alapozást

Írta:
Ricsi jövő hét hétfőtől kezdi az alapozást az őszi idényre.
Szerencsére volt időnk néhány közös edzésre, így sikerült megtervezni az edzéstervét, átbeszéltük a táplálkozását, úgy hogy úgy tűnik, minden rendben van, kezdődhet a hosszú menetelés, az őszi szezonig.
Ricsi jelenleg 91 kg, a tőle megszokott, jó formában.
2014. február 12., szerda 21:40

Németh Róbert visszatér?

Írta:
Robi nagyon fiatalon, 17 éves korában került hozzánk.
Tele volt ambícióval, nagy lelkesedéssel edzett, és jó eredményeket ért el a junior testépítő mezőnyben.
Sajnos utolsó junior versenyén, mikor remek formában volt, a nem megfelelő színpadi mozgás miatt nem sikerült nyernie, és ez elkedvetlenítette a versenyzéstől.
Állam igazgatási főiskolát végzett, majd elvégezte a középfokú edzői tanfolyamot.
2014. február 09., vasárnap 21:01

Fister András három hét alapozás után

Írta:
András nagyon kiengedett a tavalyi őszi szezon végén, alaposan elszaladt a testsúlya, 101 kg volt, nem éppen jó formában.
Az alapozás előtt tanácsomra kicsit visszafogyott, 93 kg-ról kezdte az alapozást.
András jelenleg 97 kg, tehát 4 kilót gyarapodott az alapozás alatt, ami remek eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy közben az izom minősége is javult.
2014. február 08., szombat 20:11

Felkészülés a tavaszi idényre: Józsa Csaba

Írta:
Csaba 10 év kihagyás után döntött úgy, újra színpadra lép, és visszatér.
Mindig örömmel tölt el, ha egy versenyző ennyi év után visszatér, főleg a masters kategóriában.
Csaba 44 éves, 2004-ben versenyzett utoljára, azóta készség szinten edzett, de most kedvet kapott, és úgy döntött, visszatér.
2014. február 05., szerda 23:29

Soós Bernadett vállalja a tavaszi idényt

Írta:
Bernadett két hét gondolkodás után úgy döntött, vállalja a felkészülést.
Bernadett a Bodysport Kupán, és az N.A.C. Világbajnokságon biztosan indul, a fitnesz kategóriában.
Bernadett már volt 3. az N.A.C. Világbajnokságon, és nyert N.A.C. Universumot, így mi más lehetne a célkitűzés, mint az N.A.C. Világbajnokság megnyerése.
2014. február 04., kedd 23:20

Plumbás Ádám két hét alapozás után

Írta:
Ádám tavaly nagyon korán kezdett diétázni, így nagyon elfáradt a tavalyi őszi szezon végén.
A Superbody után kiengedett, talán kicsit jobban, mint az ésszerűség diktálta volna, de az vesse rá az első követ, aki ilyet nem élt át.
Nagyjából két hete kezdett ismét ésszerűen táplálkozni, és változtattunk az edzésein is, ismét együtt edzünk.
Ádám két hete 97 kg volt, most két hét elteltével 102 kg, jobb formában, mint 97 kg-os testsúllyal.